Wendy Moon
Képtelen voltam bármit is csinálni. A napjaim unalmasak lettek, és szánalomra méltóak. Minden éjjel rémálmaim voltak, kora reggelre már leizzadtam mindent magamon, ami csak textilnek számított valaha. Alig aludtam, és ameddig csak egyedül voltam mindig az ablakon bámultam ki, és csak néztem, ahogyan lassan teljesen beköszönt az ősz, és hamarosan a tél is. Idegesítő volt minden másodperc. Így is szánalmas volt, ahogyan a szívem megfájdult magányában, hogy nem volt a közelemben Zayn, de azzal a tudattal, hogy az apám előkerült, és egy fűszálat se mozdított meg azért, hogy találkozzon velem, még jobban belefájdult a szívem. Nem tudtam mihez kezdeni magammal. Minden kifordult önmagából, és megváltozott, és én ott ültem a közepén mindennek. A délelőttöket Elizzel töltöttem, mintha minden rendben lenne, de lassan kezdtem is így érezni. Kezdtem elfelejteni az érzéseket. Mindent. Egyedül a düh maradt meg bennem, és az egyre csak izzott. Mégis ki juttatott el idáig engem? Ki árult el, kinek köszönhetem ezt az egészet? Ki tehet erről? Niall. Feladtam azt az életet, hogy elegáns, és hölgy legyek, bár ezt már Zaynnel való találkozásomkor megtettem. Egyre kevesebbszer nevettem, vagy csak mosolyogtam. Egyedül Elizzel, Helennel és Zackkel voltam kedves, olyan mint régen. A magányomban, mindig a jövőmön gondolkodtam. Öt évet fogok itt élni, vagyis már csak négy és felet. Niall felé való érzelmeim elmélyültek. Akármennyire is volt a legjobb barátom, az árulás nem felmenthető akármivel. És a szívem azt akarja, hogy megbosszuljam. Nem Zayn miatt. Nem más miatt. Saját önzőségem miatt. Megkértem Elizt, hogy vágja le az addigra már váll alattiig érő hajamat, amit olyan "jól" sikerült neki, hogy pár centis fürtöket varázsolt nekem. Legalább egy ideig nem kell foglalkoznom vele. Ezek közben lassan eltelt három év. Három éve mardos a düh, és felenyéssz a magány, hiába vesznek néha körül.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Zack, én pedig bólintottam. Megakartam változni, belsőleg, külsőleg, mindent elfelejtve, ami fájt valaha nekem. Zack a tűt egy gyertya fölé emelte, majd lefújta valamivel, amit Helen adott oda fertőtlenítőnek, majd a tiszta tűnt a fülemhez igazította, és biccentve jelezte, hogy kezdi. Megmosolyogtatott, hogy ennyire izgul egy kis lyukasztástól. Nem éreztem semmit se, mikor szúrta, csupán mikor már a porchoz ért. Felszisszentem, de kibírható volt. Ezek után beraktunk karika-fülbevalókat, és a másik oldalon is megismételtük ezt. A mosdó szélén lévő zsepikkel letöröltem a fülemen lévő apró vérpöttyöket, és elégedetten elmosolyodtam. Az egyik fülemben hét karika volt, míg a másikban csak négy. Rövid hajam össze volt borzolva, és sminkem füstös szemfestékből állt, és vörös rúzsból. Ruhám már a szokott szakadt farmer volt, és egy szürke trikó, mivel már nyár közepe lett.
- Mi lenne velem nélküled!? - mosolyogtam hálásan Zackre, ő pedig csak átölelte vállamat, és együtt néztük a tükörben a munkája gyümölcsét.
- Hát kislány, még inkább a depresszióban lennél! - felelte egyszerűen, én pedig biccentettem. Igaza volt. Nélkülük még mélyebben lennék, mint most, hiába telt el, több, mint a fele, az itt töltött időmnek.
- Bárhogyan is döntök, velem maradsz? - kérdeztem tőle elsötétült tekintettel, mire elkomorodott, majd csintalan mosolyra húzta ajkait.
- Ha bemutatsz valami jó palinak, talán - kacsintott, mire felnevettem. Bólintottam, majd sóhajtva bementem a szobámba, és hanyatt vágódtam az ágyamon. Ez a harmadik évem itt, mégis az emlékeim nem változtak semmit. Még mindig ugyanúgy él bennem minden egyes mozzanat.
Apámról rengeteg hírt kaptunk, miszerint, ismét kezei közé fogta a dolgokat, és ott folytatja, ahol abbahagyta az életét. Egy kivétellel; nélkülem. Persze, ezek után rengeteg cikk került ki rólam, miszerint apám intézte el ezt így, vagy én akartam megölni. Mind hanta, de szíven ütött a tudat, miszerint egyszer sem érdeklődött utánam a saját vér szerinti apám. Zack leült mellém, és felsóhajtott.
- Ezt később akartam elmondani, de hamarabb megérkezett, mint vártam volna. Wendy. Vendéged van! - állt fel, majd kiment az ajtómon, miután fölültem. Vendégem? És ezt engedi az intézet? Kinyílt az ajtó, és egy hosszú lábú, barna hajú lány jelent meg. Lábain, és karjain tetoválások voltak, míg csupán egy rövid sortot viselt, és fehér trikót, amin fekete-kék kockás ing volt. Kék szemei elől a feje tetejére rakta napszemüvegét, így látszódott erős sminkje. Ledöbbentem, de rögtön fölugrottam.
- Hát így megváltozik az ember, ha ilyen intézetbe kerül? - mért végig, miközben rágózott, én pedig megvontam a vállam, és hozzásétálva megöleltem.
- Niko! - csak ennyit tudtam mondani, de nem is állt szándékomban bármi mást is. Aztán mégis. - Miért.. hogyan kerültél ide? Minek jöttél? Ahh.. annyira hiányoztál! Hiányoztok.. - mondtam a magamét halkan, miközben elengedtem. Elmosolyodott, majd leültünk az ágyamra.
- Beengedett a recepciós, miután közöltem, hogy a barátnőd vagyok.. Valami Helen.. Úgy vigyorgott, mintha Isten lennék! Eskü, ide többször jövök! - kuncogott. - De most nem is ez a lényeg. Próbáltam apádhoz kerülni, de nem jött össze. Ezért Liamnek segítettem, hogy ő legyen a maffia új vezére, mivel az apját, aki volt a vezér, becsukták életfogytiglanig. Sok minden történt három év alatt. Ezek közt az is, hogy már a maffia velünk dolgozik, bár most a banda mindenhol van szerte Amerikában. Na egy szó, mint száz, azért jöttem, hogy ebben a két évben helyre rázzalak kisanyám! Mivel, ha mindennek vége, akkor megint együtt tudsz lenni Zaynnel, és ha úgy lesz, normálisan élhettek! - ölelte át vállamat, én pedig csak bámultam rá. Nem fogtam fel semmit se, abból, amit mondott. Normális élet? Már csak két év, és végre együtt lehetek Zaynnel? Felsóhajtottam, és behunyt szemmel hagytam, hogy Niko tovább beszéljen nekem, az elmúlt három évről.
Öt év. Öt mocskos éve vagyok itt ezen a leprás helyen. Egy egész élet hosszú, hacsaknem tesz ellene az ember, hogy ne legyen az. Ezek után egy kérdés marad. Hogyan döntesz? Mindig ez jár a fejemben, bárhol vagyok. Hogyan döntök? Annyit güriztem, hogy az esetlen Wendy a legjobb barátjának tekintsen, és precízen kiterveltem a tűzesetet is, erre nem meghiúsult egy hülye sötét egyed jóvoltából? Lehetetlennek éreztem, hogy Zayn legyen az, aki keresztbe tett nekem, de mikor elsőnek megláttam őket, mérhetetlenül dühös lettem. Elárulta a maffiát, majd engem, egy ringyó miatt! Hülye szürke falak, hülye rácsok, mindegyik embert utáltam itt, és máshol is. Dögölne meg mind. Utáltam az egész kócerájt, és rühelltem, hogy életfogytiglant kaptam. De, ki nem szarja le? Nem tudnak itt tartani engem. Ez csupán egy kis szieszta, hogy kipihenjem magam a nagy csatám előtt. Mindent elfogok követni, minden kis kavicsot megmozgatok, hogy holtan láthassam Wendyt, és a bandáját.
Épp arról beszélgettek körülöttem az étkezdében, ami épp a tévében folyt. Wendy hazatért. Elvigyorogtam. Ez az én lehetőségem. Mivel Zaynnel egy szárnyba kerültünk, vagy három órát napi szinten egy légtérben töltöttünk, de ő még csak rám se bagózott, ami idegesített. Louis mellettem ült. Rá sandítottam, ő pedig engem bámult. Tudta, mit akarok mondani, ezért elfordult, mielőtt mondtam volna neki a tervemről. Igaza van, nem itt a legjobb egy szökési tervet megbeszélni. Zayn hálásan, és megbűvölte tanulmányozta az egyetlen tévét ebben a kócerájban, én pedig őt bámultam vérszemet kapva. Rám pillantott, én pedig kapva az alkalmon, rávetettem magam, és őrült módjára verni kezdtem puhány, csontos arcát. Korcs. Ez volt ő. Egy korcs.
- Ki fogom nyírni a csajod! - üvöltöttem rá, vigyorogva, de ő csak tűrte az ütéseimet, és hagyta magát, miközben az őrök rögtön leszedáltak róla. Elhurcoltak, én pedig csak magamból kikelve röhögtem. Szánalmas kis korcs volt Zayn, és semmi több. A föld alá való, ahol a rovarok kinyalhatják a szemgolyóját. Amint kikerültem, szét vertek, a falnak basztak, és ott rugdostak, majd a cellámba dobtak. És még örülhetett az ember, hogy ennyivel megúszta. Kösz, Isten, igazi segítség vagy!
- Rohadnátok meg! - köptem a földre véremet, ami a számba került, de végül a falhoz kúsztam, és háttal neki támaszkodva ültem, és pihentem. Nem maradok itt tovább. Ki kell találnom valamit, hogy kiszabaduljak innen.
Eltelt egy kis idő és Louis visszatért köreimbe, mivel a cellatársam volt. Felsóhajtott, mikor meglátott, és egyenesen a saját ágyára vetette magát.
- Ma este kiszökünk - jelentettem ki neki, mikor a folyosó kihalt lett, és tudtam, hogy nem soká őrség váltás lesz. Nem soká itt az időnk.
- Én nem megyek! - sóhajtott még egyet, és ekkor mérhetetlen nagy dühöt éreztem. Az az ember elárult, aki egykor a bajtársam volt, most pedig Louis. Ellenem fordul mindenki? Következő ki lesz? A csajom? Kinyírok mindenkit. Felpattantam, és meredten bámultam kifejezéstelen arcát, ami engem vizsgált.
- Hogy mit csinálsz?
- Nem megyek. Jól hallottad! Engem vegyél ki a bulijaidból, kiszálltam. Elfáradtam Niall, nekem ennyi elég volt! - mondta, bennem pedig tolongtak a negatív érzelmek. Ez is egy korcs lett. Egy nyápic dög.
- Rohadnál ki te is gyökerestül! - vetettem rá magam idegesen, mire ő megfogta csuklóimat, és egy rántással kiszabadította magát, és a földre hajított. Igen. Ez mindig is így volt. Négyünk közül Zayn, és Louis volt a legerősebb, majd Harry, és végül én, de ezt sose fogom beismerni. A halál fogja! Megráztam csuklómat, és csak idegesen felnevettem. Akkor egyedül intézkedem. Megvontam a vállam, és már rögtön tudtam, kihez kell fordulnom, hogy kijussak innen. Csak a jelemre várt. Oda mentem a rácshoz, és szélesen elvigyorodtam, mikor megláttam az ismerős őrt.
- Bocs, de kellene egy papír! - mondtam neki, és ő csak elmosolyodott halványan, és biccentve közeledni kezdett. Te így Zayn, én így. Lássuk, ki lesz a gyorsabb, aki rátalál Wendyre. Bár ezer százalék, hogy te már csak a holttestét fogod látni.
Ezek után a riasztó beindult, és őrök tucatjai rohantak össze-vissza a börtönben, hogy megtalálják a szökött rabot, de lekéstek. Niall Horan, már elmenekült, hogy összehívja a csapatát, és ismét belekezdjen valamibe. Össze kellett szednie a megmaradt embereit, és akiket csak tudott, kiszabadított.
Wendy Oliver Moon, és Nicole Soninclar elindult, hogy a friss csapatukkal ismét felkészüljenek a közelgő végső csatára, míg meg nem érkezik a vezér. A kérdés már csak az; Zayn Malik hogy cselekszik?
Lehet, így hirtelen fog jönni ennyi kihagyás után, de ez tényleg az utolsó rész volt. Nem fogok ide most nagy búcsút írni, mivel hamarosan elkezdem a második évadát is, hiszen csak azzal lesz kerek a történet. Röviden, érzelem mentesen; köszönök mindent nektek, de komolyan! Eszméletlenek vagytok skacok! 132 feliratkozóval zárul ez az évad, megannyi hozzászólással megspékelve. Szóval köszönöm, hogy olvassátok, hogy írtok hozzá! Remélhetőleg Május vége, esetleg Június közepe felé fogom publikálni a következő évadot, hogy addig is írjak, és csak hetente kelljen posztolgatnom nektek, nehogy így járjak, hogy akár több hónapos kihagyás után tudjam csak hozni a részt. Mindegy, ez már csak részlet kérdése!
A blogról röviden. Eredetileg 50+epilógussal akartam volna zárni, de rájöttem, hogy nem tudnám mivel kitölteni az űrt, amit kellett volna. Nem akartam nagyon húzni. Az első évadban megmaradtak kérdések, de a legtöbbre választ fogtok kapni a következőben. (Már ha van..) Ha bármi kérdésetek, óhajotok lenne velem szemben, elérhető vagyok az e-mailemen ( kauka.kincso@gmail.com ). Azt hiszem mindent leírtam, amit csak akartam.. Szóval még egyszer nagyon szépen köszönöm nektek, és azoknak is, akik segítettek, mikor elakadtam, meg néhány karakter adómnak is.. Leginkább Nikonak. Szóval.. köszönöm!
Hamarosan jelentkezem!
Kincső.xx
- Biztos vagy benne? - kérdezte Zack, én pedig bólintottam. Megakartam változni, belsőleg, külsőleg, mindent elfelejtve, ami fájt valaha nekem. Zack a tűt egy gyertya fölé emelte, majd lefújta valamivel, amit Helen adott oda fertőtlenítőnek, majd a tiszta tűnt a fülemhez igazította, és biccentve jelezte, hogy kezdi. Megmosolyogtatott, hogy ennyire izgul egy kis lyukasztástól. Nem éreztem semmit se, mikor szúrta, csupán mikor már a porchoz ért. Felszisszentem, de kibírható volt. Ezek után beraktunk karika-fülbevalókat, és a másik oldalon is megismételtük ezt. A mosdó szélén lévő zsepikkel letöröltem a fülemen lévő apró vérpöttyöket, és elégedetten elmosolyodtam. Az egyik fülemben hét karika volt, míg a másikban csak négy. Rövid hajam össze volt borzolva, és sminkem füstös szemfestékből állt, és vörös rúzsból. Ruhám már a szokott szakadt farmer volt, és egy szürke trikó, mivel már nyár közepe lett.
- Mi lenne velem nélküled!? - mosolyogtam hálásan Zackre, ő pedig csak átölelte vállamat, és együtt néztük a tükörben a munkája gyümölcsét.
- Hát kislány, még inkább a depresszióban lennél! - felelte egyszerűen, én pedig biccentettem. Igaza volt. Nélkülük még mélyebben lennék, mint most, hiába telt el, több, mint a fele, az itt töltött időmnek.
- Bárhogyan is döntök, velem maradsz? - kérdeztem tőle elsötétült tekintettel, mire elkomorodott, majd csintalan mosolyra húzta ajkait.
- Ha bemutatsz valami jó palinak, talán - kacsintott, mire felnevettem. Bólintottam, majd sóhajtva bementem a szobámba, és hanyatt vágódtam az ágyamon. Ez a harmadik évem itt, mégis az emlékeim nem változtak semmit. Még mindig ugyanúgy él bennem minden egyes mozzanat.
Apámról rengeteg hírt kaptunk, miszerint, ismét kezei közé fogta a dolgokat, és ott folytatja, ahol abbahagyta az életét. Egy kivétellel; nélkülem. Persze, ezek után rengeteg cikk került ki rólam, miszerint apám intézte el ezt így, vagy én akartam megölni. Mind hanta, de szíven ütött a tudat, miszerint egyszer sem érdeklődött utánam a saját vér szerinti apám. Zack leült mellém, és felsóhajtott.
- Ezt később akartam elmondani, de hamarabb megérkezett, mint vártam volna. Wendy. Vendéged van! - állt fel, majd kiment az ajtómon, miután fölültem. Vendégem? És ezt engedi az intézet? Kinyílt az ajtó, és egy hosszú lábú, barna hajú lány jelent meg. Lábain, és karjain tetoválások voltak, míg csupán egy rövid sortot viselt, és fehér trikót, amin fekete-kék kockás ing volt. Kék szemei elől a feje tetejére rakta napszemüvegét, így látszódott erős sminkje. Ledöbbentem, de rögtön fölugrottam.
- Hát így megváltozik az ember, ha ilyen intézetbe kerül? - mért végig, miközben rágózott, én pedig megvontam a vállam, és hozzásétálva megöleltem.
- Niko! - csak ennyit tudtam mondani, de nem is állt szándékomban bármi mást is. Aztán mégis. - Miért.. hogyan kerültél ide? Minek jöttél? Ahh.. annyira hiányoztál! Hiányoztok.. - mondtam a magamét halkan, miközben elengedtem. Elmosolyodott, majd leültünk az ágyamra.
- Beengedett a recepciós, miután közöltem, hogy a barátnőd vagyok.. Valami Helen.. Úgy vigyorgott, mintha Isten lennék! Eskü, ide többször jövök! - kuncogott. - De most nem is ez a lényeg. Próbáltam apádhoz kerülni, de nem jött össze. Ezért Liamnek segítettem, hogy ő legyen a maffia új vezére, mivel az apját, aki volt a vezér, becsukták életfogytiglanig. Sok minden történt három év alatt. Ezek közt az is, hogy már a maffia velünk dolgozik, bár most a banda mindenhol van szerte Amerikában. Na egy szó, mint száz, azért jöttem, hogy ebben a két évben helyre rázzalak kisanyám! Mivel, ha mindennek vége, akkor megint együtt tudsz lenni Zaynnel, és ha úgy lesz, normálisan élhettek! - ölelte át vállamat, én pedig csak bámultam rá. Nem fogtam fel semmit se, abból, amit mondott. Normális élet? Már csak két év, és végre együtt lehetek Zaynnel? Felsóhajtottam, és behunyt szemmel hagytam, hogy Niko tovább beszéljen nekem, az elmúlt három évről.
Niall Horan
Öt év. Öt mocskos éve vagyok itt ezen a leprás helyen. Egy egész élet hosszú, hacsaknem tesz ellene az ember, hogy ne legyen az. Ezek után egy kérdés marad. Hogyan döntesz? Mindig ez jár a fejemben, bárhol vagyok. Hogyan döntök? Annyit güriztem, hogy az esetlen Wendy a legjobb barátjának tekintsen, és precízen kiterveltem a tűzesetet is, erre nem meghiúsult egy hülye sötét egyed jóvoltából? Lehetetlennek éreztem, hogy Zayn legyen az, aki keresztbe tett nekem, de mikor elsőnek megláttam őket, mérhetetlenül dühös lettem. Elárulta a maffiát, majd engem, egy ringyó miatt! Hülye szürke falak, hülye rácsok, mindegyik embert utáltam itt, és máshol is. Dögölne meg mind. Utáltam az egész kócerájt, és rühelltem, hogy életfogytiglant kaptam. De, ki nem szarja le? Nem tudnak itt tartani engem. Ez csupán egy kis szieszta, hogy kipihenjem magam a nagy csatám előtt. Mindent elfogok követni, minden kis kavicsot megmozgatok, hogy holtan láthassam Wendyt, és a bandáját.
Épp arról beszélgettek körülöttem az étkezdében, ami épp a tévében folyt. Wendy hazatért. Elvigyorogtam. Ez az én lehetőségem. Mivel Zaynnel egy szárnyba kerültünk, vagy három órát napi szinten egy légtérben töltöttünk, de ő még csak rám se bagózott, ami idegesített. Louis mellettem ült. Rá sandítottam, ő pedig engem bámult. Tudta, mit akarok mondani, ezért elfordult, mielőtt mondtam volna neki a tervemről. Igaza van, nem itt a legjobb egy szökési tervet megbeszélni. Zayn hálásan, és megbűvölte tanulmányozta az egyetlen tévét ebben a kócerájban, én pedig őt bámultam vérszemet kapva. Rám pillantott, én pedig kapva az alkalmon, rávetettem magam, és őrült módjára verni kezdtem puhány, csontos arcát. Korcs. Ez volt ő. Egy korcs.
- Ki fogom nyírni a csajod! - üvöltöttem rá, vigyorogva, de ő csak tűrte az ütéseimet, és hagyta magát, miközben az őrök rögtön leszedáltak róla. Elhurcoltak, én pedig csak magamból kikelve röhögtem. Szánalmas kis korcs volt Zayn, és semmi több. A föld alá való, ahol a rovarok kinyalhatják a szemgolyóját. Amint kikerültem, szét vertek, a falnak basztak, és ott rugdostak, majd a cellámba dobtak. És még örülhetett az ember, hogy ennyivel megúszta. Kösz, Isten, igazi segítség vagy!
- Rohadnátok meg! - köptem a földre véremet, ami a számba került, de végül a falhoz kúsztam, és háttal neki támaszkodva ültem, és pihentem. Nem maradok itt tovább. Ki kell találnom valamit, hogy kiszabaduljak innen.
Eltelt egy kis idő és Louis visszatért köreimbe, mivel a cellatársam volt. Felsóhajtott, mikor meglátott, és egyenesen a saját ágyára vetette magát.
- Ma este kiszökünk - jelentettem ki neki, mikor a folyosó kihalt lett, és tudtam, hogy nem soká őrség váltás lesz. Nem soká itt az időnk.
- Én nem megyek! - sóhajtott még egyet, és ekkor mérhetetlen nagy dühöt éreztem. Az az ember elárult, aki egykor a bajtársam volt, most pedig Louis. Ellenem fordul mindenki? Következő ki lesz? A csajom? Kinyírok mindenkit. Felpattantam, és meredten bámultam kifejezéstelen arcát, ami engem vizsgált.
- Hogy mit csinálsz?
- Nem megyek. Jól hallottad! Engem vegyél ki a bulijaidból, kiszálltam. Elfáradtam Niall, nekem ennyi elég volt! - mondta, bennem pedig tolongtak a negatív érzelmek. Ez is egy korcs lett. Egy nyápic dög.
- Rohadnál ki te is gyökerestül! - vetettem rá magam idegesen, mire ő megfogta csuklóimat, és egy rántással kiszabadította magát, és a földre hajított. Igen. Ez mindig is így volt. Négyünk közül Zayn, és Louis volt a legerősebb, majd Harry, és végül én, de ezt sose fogom beismerni. A halál fogja! Megráztam csuklómat, és csak idegesen felnevettem. Akkor egyedül intézkedem. Megvontam a vállam, és már rögtön tudtam, kihez kell fordulnom, hogy kijussak innen. Csak a jelemre várt. Oda mentem a rácshoz, és szélesen elvigyorodtam, mikor megláttam az ismerős őrt.
- Bocs, de kellene egy papír! - mondtam neki, és ő csak elmosolyodott halványan, és biccentve közeledni kezdett. Te így Zayn, én így. Lássuk, ki lesz a gyorsabb, aki rátalál Wendyre. Bár ezer százalék, hogy te már csak a holttestét fogod látni.
------------------ ••• ------------------
Ezek után a riasztó beindult, és őrök tucatjai rohantak össze-vissza a börtönben, hogy megtalálják a szökött rabot, de lekéstek. Niall Horan, már elmenekült, hogy összehívja a csapatát, és ismét belekezdjen valamibe. Össze kellett szednie a megmaradt embereit, és akiket csak tudott, kiszabadított.
Wendy Oliver Moon, és Nicole Soninclar elindult, hogy a friss csapatukkal ismét felkészüljenek a közelgő végső csatára, míg meg nem érkezik a vezér. A kérdés már csak az; Zayn Malik hogy cselekszik?
____________________________________________________________
Sziasztok!
Lehet, így hirtelen fog jönni ennyi kihagyás után, de ez tényleg az utolsó rész volt. Nem fogok ide most nagy búcsút írni, mivel hamarosan elkezdem a második évadát is, hiszen csak azzal lesz kerek a történet. Röviden, érzelem mentesen; köszönök mindent nektek, de komolyan! Eszméletlenek vagytok skacok! 132 feliratkozóval zárul ez az évad, megannyi hozzászólással megspékelve. Szóval köszönöm, hogy olvassátok, hogy írtok hozzá! Remélhetőleg Május vége, esetleg Június közepe felé fogom publikálni a következő évadot, hogy addig is írjak, és csak hetente kelljen posztolgatnom nektek, nehogy így járjak, hogy akár több hónapos kihagyás után tudjam csak hozni a részt. Mindegy, ez már csak részlet kérdése!
A blogról röviden. Eredetileg 50+epilógussal akartam volna zárni, de rájöttem, hogy nem tudnám mivel kitölteni az űrt, amit kellett volna. Nem akartam nagyon húzni. Az első évadban megmaradtak kérdések, de a legtöbbre választ fogtok kapni a következőben. (Már ha van..) Ha bármi kérdésetek, óhajotok lenne velem szemben, elérhető vagyok az e-mailemen ( kauka.kincso@gmail.com ). Azt hiszem mindent leírtam, amit csak akartam.. Szóval még egyszer nagyon szépen köszönöm nektek, és azoknak is, akik segítettek, mikor elakadtam, meg néhány karakter adómnak is.. Leginkább Nikonak. Szóval.. köszönöm!
Hamarosan jelentkezem!
Kincső.xx
