Twelve

 

Wendy Moon

 

Reszketve tettem meg utolsó lépteimet az ágy felé, mielőtt leültem volna. Gondolatok cikáztak végig fejemben, de egyik durvább volt, mint a másik. Képek, hogy miket csinálhat velem, s hangok a kétségbeesett kiáltásaimról. Behunyt szemekkel vártam, hogy mikor fog berontani, s mondjuk a falhoz szorítva megfojtani. E helyett, legalább húsz percig csak ültem, s szorítottam a hasam két karommal, hátha végre vége lesz ennek a rémálomnak. A hangok lentről felszűrődtek, de csak légy zümmögésre lehetett hasonlítani, majd hirtelen elhalkult, s a némaság csak akkor szűnt meg, mikor nyikorogva, lassan kinyílt az ajtó, s Zayn nyugodt arccal bejött. Leült mellém, s egész testével felém fordult.

-Mi a faszt képzelsz magadról? -suttogta, s éreztem, hogy tekintetével követeli, hogy ránézzek. Össze szorítottam szemeimet, s számba haraptam. 'Nem fog bántani. Azt mondta, nem fog bántani!'-mondogattam magamban, s reméltem, akkor tényleg úgy gondolta, hogy soha nem bántana. -Hmm? -erős kezével állam alányúlt, s próbálta gyengéden felemelni, ami nem nagyon ment, mert egyre jobban szorította állkapcsom. -Nézz rám! -hangosodott a hangja, de nem mertem. Megráztam fejemet, s próbáltam szabadulni a szorításából. -Azt. Mondtam. Nézz. Rám. -sziszegte, s éreztem, hogy fogy a türelme. Kinyitottam szemeim, s a barnás fekete szín, mely az íriszében keveredett, elképesztő volt.

-Szóval? -krákogott, mikor feleszmélt a bambulásból. -Hová is akartál te menni? -húzta fel az egyik szemöldökét, majd lazított szorításán, mire végre kirántottam magam kezei közül.

-Bárhova, ahol biztonságban vagyok..-suttogtam a földnek.

-Itt vagy a legbiztonságosabb helyen Wen, értsd már meg! 

-Dehogy vagyok! Itt mindenki a "sötét oldalon áll".-mutattam macskakörmöket a levegőben közben, de mikor felnéztem rá, ő csak oldalasan mosolygott.

-Ha tudni akarod, tényleg feketében dolgoztunk és dolgozunk, de nem vagyunk rosszak..annyira. -megrázta fejét, és még mindig mosolygott rám. Kezdem elveszteni a fejem, ha a közelében vagyok. 'Egyszer olyan kedves, mint egy doromboló macska, máskor mint egy habzó szájú antilop.'-a furcsa a gondolatra inkább megráztam a a fejem. Lassan kezdek olyan lenni, mint ők, csak éppen a bolondok háza felé tartok, és nem a börtönbe..

-Hogy érted, hogy annyira? És mégis mit? -visítottam mikor felfogtam mit is mondott, s egyre idegesebb lettem. Látszódott rajta, hogy élvezi a helyzetet, de közben kényelmetlenül érinti ez a téma. Ahogyan nyílt a szája, de becsukta, majd megnyalta, szinte éreztem, hogy engem figyel, mégis ajkai vonzották tekintetem. Nem tudom, hogy pontosan mi is történt velem, csak akkor eszméltem fel, mikor ajkaink találkoztak, s én nem húzódtam el, hanem hagytam, hogy nyelvével végig húzza szájpadlásom, amibe rögtön beleremegtem. Automatikusan hunytam le szemeim, s kezeimet nyaka köré csavartam, miközben ő derekamnál fogva húzott közelebb magához.

-Mi a szent szar..! -ugrottam fel, mikor agyammal is feltudtam fogni, hogy éppen mit csinálunk.  Zayn csodálkozva figyelt, miközben laza félmosoly ült ki arcára. Kezemmel rögtön a számhoz kaptam, amin még mindig éreztem Zayn ajkait. -Te köcsög! -suttogtam, majd gyors léptekkel bezárkóztam a fürdőbe. Ahogy lecsúsztam a hideg kőre, s neki támaszkodtam az ajtónak, rögtön képek ugrottak fel lelki szemeim előtt, amik csupán pár perce történtek. A gyomrom fel-le liftezett, miközben próbáltam a légzésemet nyugtatni, s ezzel a szívverésemet is.

-Tudom, hogy élvezted, ne tagadd! -kopogott be, de nem válaszoltam rá. Féltem, ha megszólalok, hangom remegni fog, s akkor igazat ad magának. -És a kérdésedre a válasz ha tudni akarod, kábé  akikkel találkoztál eddig itt, mindet a fél világról kitiltották, vandalizmusért, lopásért, fekete áruk eladásáért. Harry megfosztott már jó pár bankot a pénzüktől, és képzeld a kedves Niko is adott el nem egypár fekete cuccot. És cseszd meg! Öltem már embert. És tudd meg, hogy a kedves legjobb barátod, Niall is egy hazug áruló! -kiabált, s miután elcsendesedett, valami tárgy repült valaminek, s hangosan csapódott. Zakatoló szívvel rontottam ki, s mentem neki a mellkasának.

-Te vagy itt a hazug áruló! Mindenkiben elvárod, hogy megbízzanak benned, majd szépen lassan hozod ezeket a híreket! Kicseszettül idegesítesz, pedig még csak pár napja vagyok itt! És Niallt ne hozd fel, mert nincs semmi köze ehhez! Semmit se tett, ő mindig csak segíteni akar!-kiáltva vertem erősen a mellkasát, de nem sokat ért, mivel egy karral lefogott, s taszított rajtam.
-Még hogy én hazug? Sosem állítottam olyat neked, hogy bízz bennem, vagy igen? Kurvára megkérdezted valaha Niall-től, hogy mit dolgozik? Hogy miért hord mindig inget? Hogy mit takargat? Hmm? Jaaa, szerintem is kurvára nem! -hangja az egész szobát, s talán az utcát is bezengte, úgy harsogott, s közben a nyakán az erei kidagadtak. A földön ülve, azon gondolkodtam, hogy ezt a mérkőzést adjam fel, vagy legyen nő, aki kiáll maga mellet.. Ahogyan régen édes anyám mondaná:  

"Egy nő akkor igazán nő, ha ki áll az igaza mellett, s nem lesz egy kisegér, aki ha bajt észlel, bemenekül az odújába." 

Ezzel a mondattal az emlékezetemben álltam fel, s elé sétáltam lassú, nyugodt s nőies léptekkel, bár belülről inkább maradtam volna egy kisegér. Megálltam előtte, s csak néztem a szemébe.

Fogalmam sincs, hogy pontosan mit néztem rajta. A mámorító gesztenyebarna szemeit, a férfias borostáját, a kócos fekete haját, vagy csak a hosszú szempilláit, de rögtön megnyugodtam, s nem tudtam volna folytatni ezt a végtelenségnek tűnő vitát. De egy kérdés megfogalmazódott bennem.

-Honnan ismered Niallt? -húztam fel a szemöldököm, s vártam csípőre tett kézzel, hogy vajon mit válaszol.

Eleven

 

Wendy Moon

-Igen? -hangom a fejemben magabiztosan szólalt meg, de mire kitudtam mondani számon, remegővé vált. Fogalmam sincs, hogy mégis mi járhatott a fejemben. Harry vagy megértő lesz, vagy leordítja a fejem. Az első hülyeség, mivel miért is lenne megértő? Senkim se ő.

-Tudod, hogy nyomkövető van a telefonomban? -szólalt meg egy férfi hang, amely nagyon nem Harryé volt. Rögtön kinyomtam Zayn hangjára a készüléket, s lerakva a padra, futni kezdtem. 'Ha nyomkövető van benne..akkor megtalálnak' -emlékeztettem magam, de már késő volt, ugyanis egy kemény mellkasnak mentem neki.

-Okos vagy, de nem eléggé rafinált babe! -ölelte át valaki a derekam, mire egyből elakartam lökni kezeimmel, mellkasát, de nem engedte, így szagló érzékelőimbe furakodott mámorító illata, melytől mindig elkezdett liftezni a gyomrom. -Edzened kellene még. -húzódott el, de csak annyira, hogy lássa arcom.

Csalódott voltam magamban, s a fejemben lévő agyamban, hogy nem vettem észre a telefont a zsebben. Nem dolgoztattam meg eléggé az agytekervényeimet, s hagytam, hogy az új ismerőseim az ujjaik közé tekerjenek, s elfelejtsem az igazi tervem. Elszökni.

-Nem. Kapok. Levegőt. -sziszegtem a fogaim közt, mikor újra mellkasában volt az arcom temetve, annyira szorított. Nem mertem barnító szemeibe nézni, mert hangja, s ahogy izmai rám csavarodtak, nem volt nyugodt. Dühös volt. Méghozzá rám. Lehunyt szemekkel próbáltam ellazulni, s csak akkor nyitottam ki, mikor valami fehér kendőt rakott a számra. Kipattant szemekkel kerestem a szemeit, majd hallottam hangja búgását, de nem igazán értettem már, mert lélegzetem lelassult, s elnehezedtek a szemhéjaim.

Párat pislogtam, mikor újra megláttam az ismerős falakat, melyek körül vettek. Látásom kitisztult, ahogyan pislogtam párat. A tengervizére emlékeztető falak, mintha most sötétebbek, s komorabbak lettek volna velem szemben. Mintha csalódottság, bánat, harag s egy kis félelem sugárzott belőle, felém. A szobában nem volt senki, így óvatosan fölálltam, majd a fürdőbe vonultam, hogy rendbe szedjem magam, egy boldogtalan sóhaj mellett.

Szédülten ültem vissza a helyemre, s csak ekkor kezdtek lehullani a könnyeim a földre. Életemben egyszer sírtam így, s akkor is megfogadtam, hogy sosem fogok megtörni, hogy nekem erősnek kell lennem, mivel egy országot kell majd elvezetnem. Nekem ez volt az életem; példát mutatni az emberiségnek, hogy attól még az anyukám meghalt, nem adtam fel, s nem sírtam a világ előtt. Csak az én búvóhelyemen, ami anyum és az én titkom volt, s marad is. A plafonra emeltem tekintetem, s próbáltam nem hangosan tenni ezt. 'Haza akarok menni. A régi életembe! Miért ilyen nehéz ezt megérteni?! Egyszerű, s veszélyek nélkül akarok létezni!'-gondolataim ezer felé szaladtak, s csak akkor eszméltem fel, mikor önsajnálatom méregbe fulladt, s eldöntöttem, hogy akkor is elszökök innen, ha az életemen is múlik.

Ahogyan leléptem az utolsó lépcsőfokról is, rögtön valaki a karomat ragadta meg, s behurcolt a konyhába.
-Mit csinálsz? -próbált suttogni Nicole, de nem igazán lehetett annak nevezni, ahogyan idegesen szikrákat szórt a szemeiből. Arcomat lefagyasztottam, ahogyan szívemet is, s lenézően rámeredtem.
-Nem fogok itt maradni az Isten szerelmére! Mégis minek? Hogy ti nyírjatok ki? Na ne nevettess! Szerinted beveszem azt, amit Zayn vagy hogy is hívják 'közlőt' velem? Hogy megakarnak ölni? Itt csak ti vagytok az abnormálisak! Viszlát világ Wendy Moon lelépett a sárga-házból! -hadonásztam össze-vissza a kezemmel, s válaszra se méltatva eltűntem a helyiségből, s egyenesen az ajtóhoz mentem. Kihúzott, egyenes háttal.

-Hülye liba vagy ha nem hiszel nekünk!? A saját testvéred kérte, hogy ne öljön meg Zayn! És tudod mit? Még egy köszönőmet se kért cserébe, pedig az életével játszik! Mert megmentett téged! -jött utánam s most éreztem igazán a tüzet tekintetében. -Fuss csak a halálba! -kiabált rám, mikor kiakartam nyitni az ajtót, de engem megelőzően valaki kintről nyitotta ki, s mivel az ajtó kifelé nyílik, az én kezem pedig a kilincsen volt, megint neki mentem egy mellkasnak. -Louis! Ne hagyd, hogy elmenjen! -sikított fel, s rögtön megéreztem egy kemény, érdes tenyeret a derekam környékén, s mikor elvesztettem a talajt lábaim alatt, segítségért próbáltam kiáltani. 'Nem tetszik nekem ez az ember!'

-Azonnal tegyél le különben.. különben...megharaplak! -kiabáltam, mire elnevette magát az ismeretlen. -Most kinevettél? -s ahogy kérdeztem, rögtön megharaptam teljes erőmből a vállát, mire elengedett, s én futásnak eredtem.
-Hülye ribanc ez vérzik! -üvöltött, s utánam eredt, de valaki elkapta a derekamat, s magához húzott, annyira, hogy csak lélegezni tudjak. A kellemes illatot rögtön fölismertem: Zayn.
-Hey haver, minden rendben?  -hallottam ahogyan hangja feszült.
-Ez a kis csitri megharapott mikor megakadályoztam, hogy elszökjön, s most vérzik!
-De itt van. És te egy kezedet se emelheted rá! Sőt még a szádra se veheted őt! Kösz, hogy jöttél, most húzás! -sziszegte a fogai közt egy kis éllel, mikor éreztem, ahogyan izmai megfeszülnek körülöttem. Belefúrtam arcom mellkasába, s reménykedtem, hogy nem fog megölni.

Ahogyan észleltem füleimmel, hogy az ajtó csukódik, rögtön ellökött magától, s vérben ázott szemeit rám vezette.
-Te pedig drága. Szépen fel mész a szobámba, s ott elrendezzük ezt az ügyet!-suttogta szeszélyesen, mire a vér is megfagyott bennem.
-De én.. -próbáltam védekezni, de rögtön a szavamba vágott üvöltve: Most!

Ten

Wendy Moon

-Fázol? -kérdezte meg hirtelen, mikor észre vette, hogy remegek. Csak bólintottam, mire lekapta a fekete cipzáros pulcsiját, s rám adta. Majd újra a semmibe vándorolt tekintete. -Hogy milyen? Uhm.. -összeráncolt szemöldökkel bambult- Nehéz..  Főleg, mikor ott hagyod  a munkád, mert valaki megkérte, hogy ne tedd meg. Hogy ne öld meg, mert a testvére. Hogy ah csessze meg! Miket beszélek!-kiáltott fel hirtelen idegesen monológjából, mire picit összerezzentem. Kezeit ökölbe szorította, mire a cigaretta csikk maradéka porrá lett. Szorosan lehunyt szemei, valamire ösztökéltek, s nem tudtam pontosan, hogy mire is. Kezemet az övére raktam, mire rám kapta tekintetét. Barátságosan rá mosolyogtam, s enyhén megsimogattam lazító kezét.
-Nincs semmi baj.
-Dehogynem! -suttogta fogai közt, miközben végig a szemembe nézett.
-Miért lenne? Nem mondod el, azt se tudom miről beszélsz.- rántottam meg a vállam, s reméltem, hogy elhiszi, mert éppen hogy érdekel.
-Mert neked halottnak kellene lenned! -alig tudja vissza tartani kitörő dühét, ami igen kiduzzadó ereiből tudtam megállapítani. Mosolyom arcomra fagyott, mikor felfogtam, hogy mit is mondott. Megráztam a fejem, hátha csak félre hallottam.
-De megmentettél a tűzben, szóval.. köszönöm. -dadogtam össze-vissza, mire csak felröhögött, mégis szemei komolyak voltak.
-Nekem kellett volna megölnöm téged babe! -suttogta a fülembe, majd felállt, s nyugodtan elsétált. 

A levegő is megállt bennem. Talán még a szívem gyors lüktetését is hallottam, mire felfogtam, hogy pontosan mit is mondott. Utolsó szavai égették füleim, míg könnyek kezdtek gyülekezni csodálkozó, s csalódott szemeimben. Vártam, hogy vissza jöjjön nevetve, s kicikizzen, hogy elhittem..hogy csak viccelt. Nem gondolta komolyan. De öt perc néma üldögélés után se jött vissza. Sőt! Senki se nyitotta ki azt a terasz ajtót. Idegesen kifújtam a levegőmet, s remegő végtagokkal visszaindultam.

'Miért kellene itt maradnom? Minek maradnék? Nem vagyok biztonságban. Meg akarnak ölni! Ők is!'-amint rá tettem kezeim a kilincsre, megálltam cselekedetemben. A saját hangom a fejemben, arra ösztönzött, hogy meneküljek, míg a szívem azt súgta, hogy menjek be és ne foglalkozzak az elmúlt néhány percről. Nekem ott a helyem. 'De az az ott hol van?' -kérdeztem magamtól, majd leemeltem a kezem az aranyozott kilincsről, s egyet hátra léptem. Körül néztem zakatoló szívvel, mire megpillantottam egy ajtót, mely a garázshoz vezetett, majd mellette a kertkaput.

Attól tartottam, ha csak nyelek is, meghallhatják. Lépteimet próbáltam halkítani, mikor végre a rozsdás kapuhoz értem. Még egyszer ránéztem arra a házra, ahol tudatosan voltam két napot és néhányat kómásan talán.
-Viszlát Zayn! -suttogtam, majd meglökve picit az ajtót, szinte szívrohamot kaptam, mikor az nyikorogva kinyílt. Összehúztam minden tagom, s reméltem, hogy nem hallják meg. Majd kiosonva, becsuktam, s hangosan kifújtam a bent tartott levegőt.

Futásnak eredtem, s egészen egy cukrászdáig meg sem álltam. Kifáradva ültem le egy padhoz, majd fejemet felhajtva élveztem a napot, miközben szívem zavart ritmusát próbáltam helyre állítani lélegzetem egyenletessé válásával.

-Jól vagy? -hallottam meg egy idegen női hangot mellőlem, mire rögtön felkaptam a fejem, s riadt arccal néztem farkasszemet egy igéző kék szemmel, akinek szőke haját két fonatba rejtette. Csak morogtam egy igen szócskát, s újra becsuktam a szemem azt mondogatván magamban, hogy menjen már el. -Akkor jó! Emma Grewson vagyok! -nyújtja a kezét kedvesen, mire megforgatom a szemem s elfogadom jobbját.
-Wendy... -motyogtam az orrom alatt, mire még jobban elmosolyodott.
-Bocsi, hogy csak így rád törtem, de a tesóm és a barátom ide küldtek, hogy kérdezzem meg, szereted-e a kecskéket..? -röhögött fel, mire én is nevetni kezdtem, de rögtön Zayn dörmögő hangja a fejemben megszakította ezt a folyamatot. 'Megöl..'
-Azt hiszem igen..még nem volt problémám velük.. -mosolyogtam rá, s észre se vettem, de beszélgetésbe elegyedtünk.

Emma bemutatta nekem Clara Grwesont, az ikertestvérét, és James Mcveyt a párját, akivel olyan négy hónapja együtt vannak. Röpke három óra után is még mindig a padon ültünk és nevettünk, mikor valakitől föl jött a tűz eset.
-De én olyat hallottam, hogy megrendezett volt! Komolyan! -mentegetőzött James fel tett karokkal, mire a frász is rám jött.
-Megrendezett? Mégis ki akarta ezt? -ölelem át mellkasomat, mert hirtelen olyan hideg lett számomra.
-Hát.. tudod a városi maffia..azt gondolták, hogy puff az Elnöknek és a lányának..akkor csak jobb lesz nekünk! -magyarázta, s közben a két lány is bólogatott egyetértően. Sokkolva megráztam a fejem, s kidülledt szemekkel néztem a srácra.
-Milyen maffia? -kérdeztem, de James csak felmutatta a mutatóujját, s megnézte, hogy éppen kihívja, majd elnézést kérve elvonult. -Miért nem értek semmit?
-Új vagy erre fele? -mosolygott Clara, mire bólintottam. -Még a teljes neved se tudjuk! Jézus! -kapott a fejéhez, s türelmesen kezdett el figyelni testvérével. Feszülten váltogattam tekintetem köztünk, mire megadtam magam.
-Wendy Oliver Moon vagyok. Amerikából. -suttogtam lehajtott fejjel, mire néma csend keletkezett köztünk. 'Erről ennyit Wendy! Sosem lesznek barátaid!?'-marcangoltam magam, hogy miért nem tudok hazudni.
-Bocs Wendy, de mennünk kell, sietős! -mosolygott erőtlenül, mire elsőnek Emma reagált, egy ki volt az-zal. -Mennünk kell! Szia Wendy! -egy kis éllel a hangjában elköszönt James, majd Emma, s végül Clara is elbúcsúzott.

'És mégis most mihez kezdek egyedül?' -gondolkodtam, miközben a pulcsit jobban összehúztam. Alig két perc múlva elkezdett rezegni a zsebe a fekete textilnek, így csodálkozva bele nyúltam, ahol egy telefont találtam. 'Harry hív' felirattal, ahogyan folyamatosan rezgett. Kétségbe esve néztem körbe, majd le a készülékre, hogy mégis most mit tudnék tenni. Ha felveszem, rájön, hogy elszöktem, vagy betudja mérni, hogy éppen hol vagyok. Ha kinyomom.. még jobban dühös lesz, s rájön, hogy elszöktem. Melyik a jobb? Végül nagy vacillálás közt, megnyomtam a zöld gombot.

-Igen?

Új szereplők a láthatáron a SZEREPLŐK modulnál! :)

Nine

Wendy Moon

 

'Már nem keresnek. Eddig sem kerestek, most sem fognak. Nem..nem számítottam nekik.'-mondta a hangom a fejemben, mikor valaki kikapcsolta a tévét, s szorosan mellém ült. Női parfüme igen erős volt, mégis gyöngéd. Könnybe lábadt tekintetemmel néztem rá, de csak teste körvonalát véltem felfedezni.

-Mindig van remény Wendy. -ölelt szorosan magához, mire eltört bennem a mécses. Fejemet nyaka hajlatába temettem, s zokogtam. 'Nem is kerestek. Nem érdeklik, hogy mi van velem. Eltűntem. Nem keresnek, feladták.'-mondogattam magamban, mert így gondoltam. -Add ki. -simogatta a hátam, így egyre nehezebben vettem levegőt, míg végül szemhéjaim elnehezedtek, s nyugodtan vesztem el az álmaimban, melyek talán könnyebbek, mint a valóság porszeme.

Morgolódva fordultam meg fekhelyemből, mire neki ütköztem valaminek. Nem foglalkoztam vele, gondoltam, biztos egy párna, így magamhoz húztam, s belefúrtam arcom. Halk kuncogás csípte meg fülem, miközben a 'párna' rázkódott. Kipattantak a szemeim, s rögtön fölültem.
-Te normális vagy? -rivalltam rá, miközben Zaynre pillantottam, aki nagyon is jól szórakozott rajtam. -Mi olyan vicces? -emeltem fel szemöldököm.
-Neked is jó reggelt. -biccentett fejével, még mindig mosolyogva, majd ő is felülve, lerakta lábait a földre, s nyújtózkodott.
-Már nem lesz..-morogtam, mire rám emelte tökéletes arcát, s szemöldökét felhúzta kérdően. -Hogy kerültem fel? -néztem szét a szobában, ami igazából Zaynné volt. -És te mióta vagy itt? Itt aludtál? És én? -sipítoztam, hiszen mégiscsak azt jelentené, hogy a magánszférámba került. Ahogyan én a tekintetével, úgy ő a kérdéseimmel se foglalkozott, hanem felállt, majd a szekrényéhez menvén, elővett néhány ruhadarabot, s elvonult a fürdőbe.

Üvölteni volt kedvem. Sikítani, tépni, dobálni, zúzni s törni. Ezek helyett, csak hátra dőltem, és semleges arccal a plafont bámultam. 'Hülye paraszt.'-mérgelődtem magamban, miközben kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Becsukva a szemeim, rögtön megbántam a tettem, mert egyből a tűz esett jelent meg lelki szemeim előtt. Ahogyan futok a folyosón, ahogyan sírok.

-Haza akarok menni. -suttogtam nyöszörögve, majd inkább az egyik párnába temettem arcom. 'Nem akarok itt lenni. Itt minden olyan bonyolult, és nehéz.' -gondoltam, mikor megéreztem egy hideg kezet a vállamon. -Hagyj.. -morogtam halkan, mégis reméltem, hogy hallja.
-Oké..- felelte, majd mikor meghallottam, ahogyan az ajtó becsapódik, felsóhajtottam. 'Hogyan kerültem én egyáltalán ilyen helyzetbe?'-kérdeztem magamtól, amire sehonnan se jött válasz.

-Khm... Adsz valami ruhát? -kérdeztem, mikor jött velem szembe Nicole. Ő csak mosolyogva bólintott, majd követtem a szobája felé. Kezeim közé dobott egy fehér miniszoknyát, s hozzá egy kék alapon, fekete madarakkal díszített trikót. Megvakartam a tarkóm, s erősen koncentráltam. Megköszörülve a torkom inkább csak leraktam az ágyra s mellé sétáltam. -Ha nem baj, választanék én.. -próbáltam mosolyogni, mire ő nevetve bólogatott. Sok kutatás után rátaláltam egy térdgatyára, s egy 'normálisnak' mondható fekete alapon fehér feliratos pólóra. Mikor léptem volna ki velük a szobából, megláttam egy hófehér sapkát az ágyon, így felvettem, s kérdőn néztem Nikora, aki csak bólintva kitessékelt.

-El akarok menni. -ültem le Zayn mellé, aki a szobájában kuksolt, egészen pontosan az ágya előtt ült a földön. A föld bámulásából csodálkozva pillantott felém.
-Gyere.-húzott fel, majd lerohant velem a lépcsőn, s a hátsó ajtóhoz vezetett, ami a nappali és a konyha közt állt. Kinyitotta, de előtte valami dobozt levett a konyhapultról.
-Nem így értettem.-ráztam meg lehajtott fejem nevetve. A kertben lévő két heverőszéket foglaltuk el, miközben Zayn a dobozból elővett egy cigaretta szálat, majd meggyújtva beleszívott, s kifújta.
-Hmm?-nyújtotta felém a dobozt, de rögtön nemlegesen ráztam meg fejem. 'Azért nehogy már azt higgye, hogy én fogok vele bagózni!?'-morfondíroztam magamban, majd inkább elfordítottam a fejem, s a nap felé tartva behunyt szemmel napoztam.

-Néha annyira elfutnék a rút valóságtól. Olyan életet élnék, mint te éltél. Veszély nélkül. Itt..annyira nyomasztó. Élj, hogy majd meghalj. S ha meghaltál, senkit se érdekel. Mert egy senki maradtál. Viszont! Izgalmak nélkül nem élet az élet!? Ördögi kör. -nevetett csukott szemekkel, miközben mesélt. Rápillantva elakadt a lélegzetem. A nap sugarai ahogyan rásütöttek, kihangsúlyozták arcéleit, s így borostájával, még férfiasabbnak tűnt.
-Miért, milyen a te világod?-egyáltalán nem vettem sértésnek, ahogyan leírta az életem, mert jogosnak találtam valamilyen szinten, s most túl fáradt voltam ahhoz, hogy vitába szálljak vele. De ez a kérdés nem hagyott nyugton.

Milyen is ő valójában?

Eight

Wendi Moon

'Tudom, hogy keresnek! Tudom!'-biztattam magam, mikor beszálltunk a kocsiba mind a négyen. 'Zayn csak hazudik! Ezer százalék! Nem is ismerem őt! Senkit se, akkor meg minek bízzak meg bennük?' - Harry vezetett, s mellette Nicole ült. Én a vezető mögött helyezkedtem el, s Zayn mellettem az ablaknál. Neki döntöttem a fejem az ablaknak, s csukott szemekkel hagytam, had hűsítse az üveg perzselő bőröm.

-Ébredj! Itt vagyunk! -rázta valaki gyengén a vállamat, de mire kinyitottam volna a szemeim, már nyitódott az ajtó, és ha nem kap el egy kéz, akkor talán le is esem a betonra. -Mondtam, hogy ébredj! -mentegetőzött Harry  feltartott kezekkel, mikor szúrós tekintetemmel ajándékoztam.
Rögtön nevetésben tört ki, és karomnál fogva óvatosan fölsegített. Gyorsan körül néztem, de nem volt ismerős a hely. Egy hosszú, keskeny utca, körülszegélyezve az út vékony fákkal. Szürke falú, vagy vörös téglás panellakások helyezkedtek el egymás mellett.

Csodálkozva hagytam, hogy Harry óvatosan húzzon maga után az egyik vörös épületbe. Azt hittem valami sötét piszkos utcában laknak. De megint tévednem kellett, mert gyönyörű volt a harmónia az utcában. -Menj már arrébb te..!-lökte arrébb Nicole nevetve Harryt vállánál fogva, mikor már vagy öt perce bámuljuk a tévét. Zayn pedig fent az emeleten..nos csinál valamit. –Na te dagadék!?-húzta el játékosan az ‘e’ betűt mikor megunta, hogy barátja folyamatosan kineveti, ezért ölébe ült.
 -Én dagadék? Tényleg?-húzta közelebb magához, majd ajkuk egymáshoz ért szenvedélyesen. Rögtön visszavonultam, s bár a konyha vonzó volt, mégis felfele sántikáltam. 

-Áu!-szisszentem fel, ahogyan neki mentem egy könyvespolcnak a lábammal. A folyosó, mely eddig néma csendbe burkolózott, most az én hangom töltötte be a terét. Lefogtam az ingadozó polcot, majd mikor biztos voltam, hogy nem fog rám borulni, lenéztem pirosodó combomra. 
-Sokkal több a lila-kék folt rajtad, mint a bőrszíned.-hallottam meg Zayn hangját, mire fölkaptam fejem, s egyenesen barna íriszébe bámultam, mikor megláttam a szobaajtajának dőlve. Arca semleges volt, mégis egy halvány mosolyt lehetett felfedezni szája csücskében. 
-Nem... én nem..-dadogtam össze-vissza szégyenemben. 'Miért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem?'
-Gyere! -kezd nevetni, majd megfordulva visszamegy a hálóba. Tétován követem, majd mikor szét nézek bent, s nem találom sehol, leülök az ágyszélére. 

-Nem kell a segítséged. Megvagyok. -szólaltam föl, mikor megláttam a kötszeres dobozt kezében és rengeteg fáslit. 
-Ugyan Wen, ki segítene most őszintén neked ebben a kicseszett időben? -rivall rám, majd elkezdi lefertőtleníteni a  sebeimet. 

-Ez rohadtul fáj. -sziszegtem a fogaim közt, mikor már az utolsót tisztította, ami a szemöldököm fölött volt. Zayn nagyra nyílt szemekkel hirtelen abba hagyta tevékenységét és csodálkozva pillantott le rám. -Mi az? Fáj. -morogtam neki, mire csak hitetlenkedve nevetni kezdett, s közben a fejét rázta. 
-Az első olyan alkalom, mikor káromkodni hallak. A változás szele. -kacsintott egyet, mire csak megforgattam a szemem. 
-És többet nem is fogsz hallani tőlem. -kezdtem volna felállni, mire csak a vállamnál fogva visszaültetett, s a fáslival kezdte bekötni lábam. -Erre miért lenne szükségem?-meredek rá kényelmetlenül, mivel egyre feljebb tekeri a combomon. 
-Olyan puha..-simította végig külső combomtól, egészen térdhajlatomig kezét, mitől libabőrös lettem. 

-"Megszakítjuk adásunkat, miszerint az utóbbi napokban kiderült, hogy az amerikai elnököt, és lányát megtámadták, s a tűzben mindketten vesztüket találták. Holt testüket ugyan nem találták meg, mégis kinyilvánították. A tűzben maradt hamukból, megtaláltak ezen kívül még hat teljesen meghatározhatatlan holt testet..." -a kezemben lévő távirányító kiesett, mikor felfogtam a híradós férfinak szavait.

 'Gyakran úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk és senki nem kíváncsi ránk. És mikor azt várjuk, hogy valaki keressen, meg kell lepődjünk, mert senki sem keres. Senki se kíváncsi ránk. SENKI.'