Eight

Wendi Moon

'Tudom, hogy keresnek! Tudom!'-biztattam magam, mikor beszálltunk a kocsiba mind a négyen. 'Zayn csak hazudik! Ezer százalék! Nem is ismerem őt! Senkit se, akkor meg minek bízzak meg bennük?' - Harry vezetett, s mellette Nicole ült. Én a vezető mögött helyezkedtem el, s Zayn mellettem az ablaknál. Neki döntöttem a fejem az ablaknak, s csukott szemekkel hagytam, had hűsítse az üveg perzselő bőröm.

-Ébredj! Itt vagyunk! -rázta valaki gyengén a vállamat, de mire kinyitottam volna a szemeim, már nyitódott az ajtó, és ha nem kap el egy kéz, akkor talán le is esem a betonra. -Mondtam, hogy ébredj! -mentegetőzött Harry  feltartott kezekkel, mikor szúrós tekintetemmel ajándékoztam.
Rögtön nevetésben tört ki, és karomnál fogva óvatosan fölsegített. Gyorsan körül néztem, de nem volt ismerős a hely. Egy hosszú, keskeny utca, körülszegélyezve az út vékony fákkal. Szürke falú, vagy vörös téglás panellakások helyezkedtek el egymás mellett.

Csodálkozva hagytam, hogy Harry óvatosan húzzon maga után az egyik vörös épületbe. Azt hittem valami sötét piszkos utcában laknak. De megint tévednem kellett, mert gyönyörű volt a harmónia az utcában. -Menj már arrébb te..!-lökte arrébb Nicole nevetve Harryt vállánál fogva, mikor már vagy öt perce bámuljuk a tévét. Zayn pedig fent az emeleten..nos csinál valamit. –Na te dagadék!?-húzta el játékosan az ‘e’ betűt mikor megunta, hogy barátja folyamatosan kineveti, ezért ölébe ült.
 -Én dagadék? Tényleg?-húzta közelebb magához, majd ajkuk egymáshoz ért szenvedélyesen. Rögtön visszavonultam, s bár a konyha vonzó volt, mégis felfele sántikáltam. 

-Áu!-szisszentem fel, ahogyan neki mentem egy könyvespolcnak a lábammal. A folyosó, mely eddig néma csendbe burkolózott, most az én hangom töltötte be a terét. Lefogtam az ingadozó polcot, majd mikor biztos voltam, hogy nem fog rám borulni, lenéztem pirosodó combomra. 
-Sokkal több a lila-kék folt rajtad, mint a bőrszíned.-hallottam meg Zayn hangját, mire fölkaptam fejem, s egyenesen barna íriszébe bámultam, mikor megláttam a szobaajtajának dőlve. Arca semleges volt, mégis egy halvány mosolyt lehetett felfedezni szája csücskében. 
-Nem... én nem..-dadogtam össze-vissza szégyenemben. 'Miért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem?'
-Gyere! -kezd nevetni, majd megfordulva visszamegy a hálóba. Tétován követem, majd mikor szét nézek bent, s nem találom sehol, leülök az ágyszélére. 

-Nem kell a segítséged. Megvagyok. -szólaltam föl, mikor megláttam a kötszeres dobozt kezében és rengeteg fáslit. 
-Ugyan Wen, ki segítene most őszintén neked ebben a kicseszett időben? -rivall rám, majd elkezdi lefertőtleníteni a  sebeimet. 

-Ez rohadtul fáj. -sziszegtem a fogaim közt, mikor már az utolsót tisztította, ami a szemöldököm fölött volt. Zayn nagyra nyílt szemekkel hirtelen abba hagyta tevékenységét és csodálkozva pillantott le rám. -Mi az? Fáj. -morogtam neki, mire csak hitetlenkedve nevetni kezdett, s közben a fejét rázta. 
-Az első olyan alkalom, mikor káromkodni hallak. A változás szele. -kacsintott egyet, mire csak megforgattam a szemem. 
-És többet nem is fogsz hallani tőlem. -kezdtem volna felállni, mire csak a vállamnál fogva visszaültetett, s a fáslival kezdte bekötni lábam. -Erre miért lenne szükségem?-meredek rá kényelmetlenül, mivel egyre feljebb tekeri a combomon. 
-Olyan puha..-simította végig külső combomtól, egészen térdhajlatomig kezét, mitől libabőrös lettem. 

-"Megszakítjuk adásunkat, miszerint az utóbbi napokban kiderült, hogy az amerikai elnököt, és lányát megtámadták, s a tűzben mindketten vesztüket találták. Holt testüket ugyan nem találták meg, mégis kinyilvánították. A tűzben maradt hamukból, megtaláltak ezen kívül még hat teljesen meghatározhatatlan holt testet..." -a kezemben lévő távirányító kiesett, mikor felfogtam a híradós férfinak szavait.

 'Gyakran úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk és senki nem kíváncsi ránk. És mikor azt várjuk, hogy valaki keressen, meg kell lepődjünk, mert senki sem keres. Senki se kíváncsi ránk. SENKI.'