2014. augusztus 21., csütörtök

Thirty-three

 

Wendy Moon


Próbáltam nem arra gondolni, hogy az egyik barátomat akarják lefegyverezni, hogy nem árult el, nem csapott be. Figyeltem az örvényt barna szemeiben, ahogyan rabul ejtették az én zöld farügyeimet. Tisztában voltam vele, hogy egy bálteremben voltunk, hogy a legtöbb érdeklődő szempár ránk figyel, de egyszerűen képtelen voltam koncentrálni a feladatomra, miszerint azért vagyunk csakis itt, hogy Niallt elkapjuk. De úgy éreztem magam, mintha lila füst gomolygott volna körülöttünk, ahogyan az emberek eltűntek, szerte foszlott minden kétség, és marcangoló bűntudat, s csak a mámor, és a boldogság maradt meg. Mégis, éreztem valami forróságot a mellkasomban, mintha ezer arany száll körbefonná a szívem, s azt suttogná, hogy öleljem át a barnaságot, és mondjam el neki, hogy szeretem. Azt kérte, adjam fel a bennem múló csatát, hogy végre élvezhessem a körülöttem történő csodákat. Súgta a neveket, amiknek a tulajdonosai összetapasztották a lelkem szürke falait, s egy szivárványt rúgtak bele, hogy végre magamat adhassam, a boldog gyermeket, aki régen voltam, és ne az legyek, aki lettem. Ne éljek újfent a sötétség vaskapui mögött, hanem lépjek ki a rétre, s szívjak egy mélyet a friss levegőből, és nézzek szét a világban, hogy tudjam, hol vagyok, és miért. Érezzem az emberek fájdalmát, szeretetüket, szomorúságukat, és megértsem őket. Az a régi semmit mondó tekintet csupán politikai eszköz, ami megvédett, ha kellett, de lettek barátaim, igazi barátaim, akik nem csak akkor voltak velem, mikor a legszebb pillanataimat éltem, hanem a völgyében is ültek, és fogták a kezem, hogy mikor összeszedem magam, kihúzhassanak. Éreztem forró érintését finom ruhámon, s leheletét arcomon. Fátyolos tekintetemmel hagytam, hogy ajkai enyémre nyomódjanak, s boldogan hagytam magam, hogy az örvényben lebegjek, szabadon szállva, már nem egyedül. Nem volt perzselő csók, csupán visszafogott, érzelmes. Szeretettel teljes. Mikor elváltunk mosolyogva néztünk egymásra, de mikor egy idegen ismerős megkocogtatta vállát, elhűlt a meleg érzés testemben. 
- Elkérhetem a hölgyet? - kérdezte Niall, fehér öltönyben, fekete nyakkendővel körülölelve. Zayn fogcsikorgatva nemre intette, de nem tehetett semmit, még nem, így hagyta, hogy rideg kezeivel derekamat tartsa. Nem néztem hideg tengerszemeibe, mindig másfelé tekingettem, de erősen éreztem, hogy nem sokáig tudom ezt csinálni. 
- Gyönyörű vagy! - álmélkodott, mire a szemeibe néztem, s unalmat éreztem. 
- Te meg hazug - biccentettem, s fogamat összekocogtatva vártam, hogy a számnak vége legyen. 
- Csak, hogy tudd. A rendőrség kint vár, és készenlétbe van, ha a barátaid bármit is csinálnának, mert tulajdonképpen a társaságból hárman ki vannak tiltva az országból, és ha nem veled jöttek volna, rég börtönben lennének - mosolygott le rám, mintha csak gratulált a túlélésemért. Szemeimmel Zayn-t kerestem, de már senkit se láttam. A hideg belül kezdett fölőrölni, s tudatomhoz végre eljutott, hogy egy nagyon rossz lélek kezeiben ringatom magam. Egy olyan ember állt előttem, akiben alig fél éve, még az életemet is rábíztam volna, akinek minden titkomat kifecsegtem, kezdve az eltört vázától, a bűntudatomig. Hogy nem egyszer öltem embert, hanem kétszer. Kiskoromban, és egyszer tudatosan, alig egy hónapja. Ezekért egyszerűen okolhatnám őt, de nem teszem, hiszen miért is tenném?! Ki ő már nekem, hogy merjem hibáztatni, hogy megkérjem vegye át a terhet a vállaimról? Rossz emberbe kapaszkodtam. 
- Örültem, hogy találkoztunk Niall, és annak is, hogy megmutattad, milyen is vagy a bőröd alatt. Köszönöm, hogy segítettél felnőni, hogy hazudtál nekem. Szebb életem nem is lehetett volna, de felnőttünk, és mindketten a bál végén holtan fogunk itt feküdni, ha ez így folytatódik. Kérlek, ameddig lehet, add fel magad a rendőrségnek, és akkor nem történik semmi se - kértem őt, hiszen hosszú ideje szolgált a családomnál, van köztünk egy láthatatlan, instabil kötelék, amit legalább most utoljára megszeretnék erősíteni. Sajnáltam őt. Nagyon is. Sokáig csak bámult rám, majd gúnytól áztatott arcával csak felnevetett, s amint vége lett a zenének, meghajolt előttem, majd sok szerencsét kívánt, s sarkon fordulva elveszett a tömegben. Idegesen felsóhajtottam, majd az asztalokhoz sétáltam, hogy igyak valamit. 

- Kedvesem! - sétált vissza mellém Lily, s kedvesen rám mosolygott. Udvariasan visszaköszöntem, s egy pincértől kértem pezsgőt, amit öt másodpercen belül meg is kaptam. 
- Segíthetek valamiben? - kérdeztem óvatosan, mert csak aggódva vizslatva nézte a tömeget mellettem. 
- Csak lassan haza kell mennem, mert ki fog törni a káosz! - nevetgélt, mire a korty a torkomon akadt, s köhécseltem egy fehér, egyszerű szalvétába. Csak mosolygott rám halványan rózsaszín ajkaival.
- Kérlek add át üdvözletem Nicolenak! - s ezzel a kéréssel el sétált. Csak bámultam utána, és nem értettem semmit se. Ő honnan ismeri Nicolet? Csak elképedve megráztam a fejem, s kiittam alkohol tartalmú italomat. Éreztem, hogy kezd zsibbadni a szám, ahogyan folyamatosan rágcsáltam, de kerestem a társaimat. Végül megpillantottam Harry hajzuhatagát, s akaratlanul is felsóhajtottam, amivel együtt a lelkem is könnyebb lett. Feléjük kezdtem el sétálni, miközben a szívem hevessége fokozódott, ahogyan figyeltem, hogy csak Niko van ott, s meghitten társalognak. Megtorpantam a parkett közepén, s körül forogtam, hogy megtaláljam a sötét hercegemet, akinek a szemeiben ismét elakartam veszni. De nem adhattam több esélyt a várakozásnak, mert felkért egy öreg úr táncolni, s egy illedelmes hölgy, nem utasíthatja el, főleg, ha egy fontos személyről volt szó. A társalgásból semmire se emlékeztem, csupán a részvétre, s, hogy reméli a jövőben, közös erővel tudjuk majd fenntartani a békét. Mert persze, hiába dúl sok helyen a háború, a politikai státuszokban azt kell híresztelnünk, hogy még béke van, senki se akar hatalomra törni, senki se érzi, hogy elnyomják őket. Minden, a legnagyobb rendben van az országban. Ezt kell elhitetnünk minden állampolgárral, hogy fent tartsuk a látszatot, és megőrizzük a nyugalmat. Ez a mi feladatunk. Végül, mikor sikerült elbúcsúznunk, megláttam, akit kerestem, s felé igyekeztem zakatoló szívvel, de mikor már kiértem a tömegből, és láttam kivel próbál meg beszélni, lehervadt a mosoly az arcomról, s lassabban sétáltam feléjük.
- Megmondtam, hogyha az utamba állsz, kinyírlak - válaszolt valamire Niall, s én csak Zayn mögött álltam meg, miközben ők beszélgettek, és nem vettek észre engem. 
- Én pedig megmondtam, hogy akár meg is halok érte, ha kell! - felelte szitkozódva Zayn, s szívem körül az arany szálak csak jobban szorították, s kellemességet sugárzott szerte a testemben. 
- Mi vagy te baszd meg? Hős szerelmes? És ezt Harry tudja? Tudja, hogy a húgával kavarsz?
- Képzeld el, hogy tudja - léptem közbe, Zayn mellé állva, mire mindkettőjüktől megkaptam a csodálkozó arcvonásokat. Niall összeszorította ajkait, majd pont mellé ért Stacy, akin vörös ruhája tapadt testére, egészen térdéig, s elképesztő porcelánbőrén halvány smink volt, erős vörös rúzzsal. Magassarkúja által, egyforma magasak voltak kedvesével. Sokáig néztem szánalomra méltó tekintetét, amely tele volt sajnálattal, és gúnnyal. 
- Látom megmaradtál szürkeségnek! - jegyezte meg, mire felnevettem. 
- Látom megmaradtál ribancnak - estem neki rögtön a szavaimmal, mire egy picit meghökkent szavaim hallatán. Életemben mindig vele beszélgettem, s szinte minden héten más pasit falt fel, de sose szóltam rá, főleg, miután Niallel találkozott. Zayn átölelte a derekamat, s közelebb húzott magához, de még így is, hogy magassarkúban voltam, magasabb volt nálam pár centivel. Meleg kezeitől ismét nem éreztem a fagyot, mely körülvette a helységet a komolyság miatt. Aztán minden hirtelen lefagyott, hiába fűtött a testem. Egy perc töredéke alatt Niall elővett egy nyolc hüvelyes pisztolyt, miközben Stacyt erősen maga mellet tartott. Zayn ellökött maga mellől, s velem együtt ugort a levegőben, miközben elsütötték a fegyvert, s az emberek pillanatok alatt földre rogytak, vagy pánikolva futottak, sikítoztak. Harry is előrántotta a tíz hüvelyesét, s próbált célozni, de az emberek folyamatosan ellökték, így a három próbálkozásából egyszer se sikerült neki. A bútorok eltörtek, s fadarabokká lettek, s szerte repültek az egész helységben. Zayn végig fölöttem feküdt, s próbált nem rám nehezedni, miközben a fegyverét elővette, s engem védve célba vette Niallékat, de elszaladtak a tömegben. 
- Picsába! - szitkozódott, s felrántott, majd mikor megjelent mellettem Niko, rögtön átadott neki, miközben erősen fogtam pánikolva a karját, s ő próbálta lefeszegetni róla az elfehéredett ujjaimat. 
- Csókolj meg! - mondtam reszketve, mire ő csak nézett le rám, majd átkarolva a derekam ajkaink találkoztak, s az eddigi legérzelmesebb csókot váltották egymás közt. Szívem még jobban kalapált, s nem akartam egy percet se veszíteni belőle. 
- Életben kell maradnod Wendy, ha te meghalsz, én is meghalok! Nem halhatsz meg! -  ahogy elváltunk, rögtön mondta a magáét, de én még mindig a pillanatban voltam, lesokkolva, üresen, és arany szálakkal a szívemben.
- Szeretlek - suttogtam alig hallhatóan a nagy tömegben, csukott szemekkel, s ő csak csillogó szemekkel bámult rám, de csak mosolygott. Féltem, hogy nem hallotta meg, de mikor már hátrált, s még vigyorogva nézett, tudtam, hogy értett engem. Nicole megragadta a felkarom, s vonszolni kezdett az épület vészkijárata felé, ami egyenesen egy lépcsőhöz vezetett. De ahelyett, hogy felszaladtunk volna, egyenesen elmentünk mellette, s kifutottunk az utcára, de nem álltunk meg, egyenesen a szemközti épület felé szaladtunk báli ruhákban. A nyári szél marta arcomat, s ráébresztett, hogy ez a valóság. 
- A tetőre! - kiáltott rám Niko, mikor a lépcsőházba értünk, s rohantunk. Alig tettünk meg hat emeletet, úgy döntöttünk ledobjuk a cipőket, s megkönnyebbülve rontottunk fel még három emeletet. Ahogy felértünk az éjszakába a szél erősebben fújt, s a hajamat szinte széthordta. Nicole egyenesen a végébe ment, ahol már fel volt fegyverezve a helység. Lefeküdt egy vadászpuska mellé, s kifújta magát, miközben beélesítette a tárgyat. Lefeküdtem mellé, s kisepertem a hajam az arcomból. 
- A lift nem lett volna egyszerűbb megoldás? 
- Akkor most nem néznénk ki ilyen szexuálisan! - mosolygott vissza, mire felkuncogtam. Akármilyen helyzetben is voltunk, akármennyire is féltettem Zaynt, és a többieket, Nicole mellett mindig feltudtam oldódni egy picit.

2014. augusztus 16., szombat

Thirty-two

 

Wendy Moon


Végül az idő gyorsan eltelt, hiába éreztem egész úton Harry izzasztó tekintetét. Elbóbiskoltam a kényelmes székben, mikor ébresztettek, hogy ideje menni. A nap már a délutáni órákban járt, mégis úgy éreztem, már öt évet öregedtem. Niallékkel egyáltalán nem futottunk már össze, de mindenki tudta, hogy ez az utolsó nagy csatánk. Mégis, ha reálisabban akarnék gondolkodni, fel kellene hívnunk a rendőrséget, és feljelenteni őt, de ezzel magunkat is megostorozzuk, mert szinte mindenki börtönbe kerül ezáltal. Harry folyamatosan próbált a közelembe maradni, mintha valamit mondani szeretne, de sose tette. Niko csak mögötte sétált nyugodtan, míg be nem szálltunk a gépkocsiba, hogy elvigyen minket a Hotelbe, ahol meglesz tartva a bál. Mindig kirázott a helytől a hideg, utáltam itt lenni. Finom úrinőként viselkedni, beleiszogatni a kényelmetlen pezsgőkbe, beszélgetni udvariasan dühös idegenekkel, miközben talpon maradni a tűsarkakban. A fekete bőrszékekben várva, hogy megálljon a kocsi, végül mindenki ellazult, és ismét felvette a hangulatot, amit mosolyogva hagytam. 
- Sose voltam még ilyen bálon! Tuti minden giccses, és arany lesz, meg kaviárok, rákok, és minden anyám kínja megtalálható lesz - ámuldozott csillogó szemekkel Nicole, mire csak halványan mosolyogtam rá, miközben megráztam a fejem. Ha tudná, hogy minden unalmas ott. Utáltam mindent ezekben. Ha betöltöm a huszonegyet, kötelességem átvenni apám helyét, de addig is, unokatestévem, William lesz a nagy főnök. Mivel apámról pontos hír nem érkezett, ezért kinyilvánították a halálát, a temetése két hét múlva fog bekövetkezni. A hír hallatán persze örültem, és nem is. Hiszen, akkor nagy esély van rá, hogy él! Ki ne örülne ilyen hírnek? A gondolataimba beleszólt a sofőr, mikor hátrafordult, és mondta, hogy megérkeztünk. Ekkor jutott eszembe valami, így kértem, hogy még adjon három percet. 

- Kint fotósok, és biztonságiak fognak várni, ezért kérlek húzzátok ki magatokat, és viselkedjetek nyugodtan - sóhajtottam, és megnyugodtam, mikor felmértem öltözéküket. Nikon egy hosszú ujjú fekete felső volt, hozzá szürke laza bokáig érő vászonnadrág, fekete magassarkúval. Haját kiengedve hagyta a vállára omlani. Mellette Harry feszült egy szoros farmerben, barna pólóban, és sötétbarna vászon csizmában.. A hajviselete a megszokott volt, göndör, és szabadon hagyva. Míg barátnőjén egy árva tetoválás se látszódott, neki néhány kitüremkedett. Zaynre pillantottam, s éreztem a szívem hevességét, ahogyan végig néztem szürke cipőjén, fekete nadrágján, ugyan olyan sötét hosszú ujjú feszülős felsőjén, és elegánsan felzselézett hajára. Egy okét suttogtam, s hagytam, hogy Zayn szálljon ki elsőnek, magával húzva engem is. A fények elvakították a retináim, de nem nagyon zavart, mert kényelmesen éreztem magam zöld térdig érő szoknyámban, fehér magassarkúmban, és a fekete csipkés hosszú ujjú felsőmben, ami be volt tűrve a rokolyámba. A hajamat egy fehér szalma kalap fedte, így nem tudhatták az emberek, hogy levágattam. Belekaroltam Zaynbe, s együtt vonultunk végig a vakuk között, amiket izmos bérencek tartottak vissza, majd mikor bejutottunk az üvegajtók mögé, mélyeket lélegeztem, s elvigyorogtam Nicole ledöbbent, Harry elkámpicsorodott arcán.

Az idő rohamosan telt, mire ráébredtünk, hogy a bál kezdéséig, még ide kell érniük Tatjánáéknak a ruhákkal. A kétségbeesés, és a bűntudat hatalmába kerített, ahogyan minden szerettemre visszagondoltam. Szerettem volna magam valamilyen könyvbe képzelni, mert akkor van esélyem, hogy minden csak kitaláció, és egyszer csak kifulladva leteszem a könyvet, és rohanok a szüleimhez, elmesélni, mit olvastam. Mégis ezek helyett, a sminkemet mostam le, és a vizes hajam fésültem. Zayn éppen zuhanyzott, mikor megérkeztek, s lerakták a fóliákban lévő ruhákat a franciaágyra, mellé pedig egy hatalmas bőrkézitáskát. Tatjana mosolyogva megölelt, míg Emma csak kuncogva integetett, de nem rám nézett, hanem mögém, majd kiléptek a szobából. A ruhákhoz léptem, és végig nézve őket, elégedetten biccentettem, majd a táskát kinyitottam, s készültem, hogy sikítsak, de befogták a számat.
- Már láttál ilyeneket, ne kelts feltűnést! - rivallt rám Zayn, miközben megéreztem nedves, és meztelen felsőtestét a hátamnak nyomódni, s a vér jobban tolongani kezdett az arcomba. Bólintottam, s figyelmen kívül hagytam a táska tartalmát, majd miután Zayn ismét eltűnt egy másik szobában, levetkőztem fehérneműbe, köntösbe bugyoláltam magam, a hajamat egy törölközőbe csavartam, s leültem a sminkesnek kinyilvánított asztal elé, és elkezdtem magamra kenni finom krémeket. A végképe az arcomnak tetszett. Macskaszemek, alatta sötétebb barna púder emelte ki a szemem színét, halvány vörös rúzs az ajkamon pihent. A hajamat óvatosan kiengedtem, s elképedve néztem a szénakazalt, ami még meleg, és nedves volt. Kifésültem, majd erős hajgumival felfogtam kontyba, elől néhány tincset kihagytam, majd mivel indulás előtt vettem műhajat, így a gumihoz illesztettem oldalra, s begöndörítettem. Az elől kilógó tincsekkel is így tettem, majd egy erős hajlakkal befújtam, hogy azért ne essen szét. Egyáltalán nem látszott, hogy tettem vele bármit is. A tükörben elégedettnek tűnt az arckifejezésem, s így is éreztem magam. Boldognak, és elégedettnek.
- Tíz perc múlva indulunk! - kopogott be a zárt ajtón Zayn, majd válaszoltam neki egy okéval. A ruhámat óvatosan magamra húztam. Örültem, hogy pánt nélkülit választottam, így nem sérült a sminkem, vagy a hajam. A ruhám ezüstszürke volt, s csípőmig feszült rám. Egészen földig ért, de elől csak a bokámig. Jobb melle szegletétől csípőig húzódott egy sötét csík, amin ezüst gyöngyök voltak varrva. Selyem anyaga miatt, úgy éreztem, nincs is igazán rajtam semmi se. Végezetül leültem az ágyra, s felhúztam a lábamra magassarkúm, ami szénfekete volt, s sötétkék körmöm kilátszott orránál.

Alig telt el két perc, mikor lemértem magam egy egész alakos tükörben, majd kifújva reszketeg levegőmet, kiléptem a szobából, ahol Zayn ült lehajtott fejjel, fekete szmokingban. Idegesen dobolt jobb lábával, de mikor meghallotta lépteim, felpattant, s csillogó szemekkel végig nézett. Én is így tettem, ahogyan fekete bőrcipőjétől, ugyanolyan sötét szmokingjáig, ami alatt fehér ing volt, s nyakát ezüst selyem nyakkendő díszelgett. Haja rendbe szedve, még mindig az ég felé állt.
- Basszus - lehelte, s mintha az arca vörösödni kezdett, nyelt egyet, s megperdült.A táskából kivett egy fekete pisztolyt, amire rárakott egy hangtompítót, majd felém fordult, s a kezembe nyomta, mire értetlenül figyeltem, ahogy idegeskedve keres valamit ismét a táskában. Büszkén kihúztam magam megjegyzésére, bár vártam egy "gyönyörű vagy" hozzászólást is.
- Pisztolytartó, vagy mi a fasz ez!? - nyújtott egy csipke anyagot, aminek az oldalába pont belefért a fegyver. Elhúztam a szám, de nem ellenkeztem, így beleraktam a pisztolyt, s felhúztam combközépig. Megigazgattam a ruhám, s furcsállva észleltem, hogy ha nem lenne súlya a fegyvernek, akkor nem is érezném, hogy ott van. Zayn a karját nyújtotta, így belekapaszkodtam, s erőt véve magunkon, elhagytuk a lakosztályt. Harry, Niko, Tatjana, Tristan, Emma, és Liam már mind a hallban vártak ránk, így onnan mentünk a bálnak előkészített termébe. Szinte mindegyik fiún fekete szmoking volt, kivéve Liamen, rajta szürke, s hozzá fehér nyakkendő. Harrynek éjsötét kék színű nyakkendő volt, míg Tristannak világoszöld színű, s alatta fekete ing.

Az ajtót kinyitották előttünk, s szemünk elé elsőként a hatalmas csillár tárult elő, ami arany színben izzott. Szemem hozzászokott a fényességhez, s körül néztem. Egy erkélyen álltunk, aminek két oldalán széles lépcsők várták, hogy lesétáljunk rajtuk. A falak halvány barna színben pompáztak, bár ezt nem volt könnyű megállapítani, mert az egész helyet arany és fehér függöny és hosszú anyag takart. Hatalmas ablakok voltak mindenhol, s így látszódott halványan a kert, amit ugyanúgy kidíszítettek fehér égősorokkal, és színes lampionokkal. Mindenhol az arany szín uralkodott. Próbáltam faarccal minden embert végig nézni, miközben lesétáltunk a lépcsőfokokon. Szinte minden szempár rajtunk élősködött, s örültem, hogy egyik vendégemen se látszódnak festékek. A zene egyszerű klasszikus volt, rögtön fölismertem Liszt Ferenc dallamait. A tömeg kialkotott egy lágy színkavalkádot, ami tetszett. Végül a csapat szertefoszlott párokban. Beszélgettem néhány emberrel, míg Zayn eltűnt pezsgőért. Mindenkitől megkaptam a részvét nyilvánítását, és káprázatukat felém, hogy nem estem össze egy ilyen esemény után. Persze sokan kérdezgették, hogy mi történt velem utána, mert nem kerültem elő. Erre csak annyi volt a válaszom, hogy a partnerem mentett meg, és segített felépülni. Éppen egy rokonnak válaszoltam ezzel, mikor csak fölhúzta a szemöldökét.
- Akkor miért nem vitt el a kórházba kedvesem? - kérdezte az öreg hölgy, miközben mellém ért Zayn, s odanyújtotta a poharat. Megkönnyebbülve mutattam be elsőnek Zaynt.
- Zayn, ő itt Lilly Flord, az édesapám unokatestvére! - majd kezet fogtak, s mivel odaért egy konzulátus, így eltudtunk köszönni tőle.
- Szabad egy táncra hölgyem? - mosolygott rám Zayn, mire az utolsó kortyot is kiittam a pohárból, s egy pincér elvette tőlem, bólintottam. A parkettre sétáltunk, s Zayn egyik kezét derekamra, majd másikkal végig simított vállamtól, míg meg nem fogta kezem, s felemelte. A lépések könnyűek voltak, s Zayn könnyen vezetett engem. Szétnéztem, s láttam Harryt, és Nicolet, ahogyan egymásba feledkezve dőltek egymásnak, s lépkedtek jobbra-balra a táncparketten. A szoba másik végén Emma és Liam beszélgetett, s Tatjánáéket nem találtam meg a szemeimmel, mert mikor Zayn mögé lestem, tekintetem megakadt egy ismerős barna hajon, aminek arca vékonysága elárulta számomra nevét. Louis.
- A hátad mögött van Louis - meséltem halkan Zaynnek, mire ő felhúzta szemöldökét, és bólintott.  Derekamnál megforgatott, majd helyet cseréltünk egy pillanatra, hogy megnézze, hol van, és hogyan néz ki.
- Ez tényleg ő! - mosolygott le rám, mire összeszorítottam a fogam.
- Persze, hogy ő! Komolyan, azért én is felismerem az embereket - morogtam, s ő felnevetett. Csak közelebb húzott magához, s homlokon csókolt. Hagytam neki, bár tudtam, hogy ebből főcímlap lesz. Sóhajtva hagytam, hogy magába szippantson a feketeség a szemében, ami barnának álcázta magát.

2014. augusztus 13., szerda

Thirty-one


Wendy Moon


Az egész gyerekes viselkedésen csak nevettem. Felrohantam a lépcsőkön, egészen egy hatalmas ablak mellé, ahol a függöny mögé bebújtam. Végül neki támaszkodtam a falnak, s elégedetten mosolyogtam, mert tudtam, hogy nem fognak könnyen megtalálni. A szürke függöny a földig ért, így még az se lehetett, hogy a lábam meglátja valaki. Olyan tíz perc elteltével, már a falnak támaszkodva guggoltam, és a tenyerembe temettem az arcom. A függöny friss fű illata emlékeket idézett fel az elmémben, és próbáltam visszatartani a forró könnyeimet, ahogy anyámra gondoltam. A szinte fekete hosszú, hullámos hajára, zöld macskaszemeire, erős arccsontjára, kedves szavaira, makulátlan bőrére, és folyamatos boldogságára. Próbáltam nem szipogni, törölni az orrom, hogy ne buktassam le magam, de a könnyeim utat törtek maguknak. A mellkasom fájt és éreztem, hogy melegszik. Hallottam cipő kopogásokat, majd el is halkultak. Égett a tüdőm, ahogy visszafogtam magam. Az anyám ilyenkor mindig meg kérdezte, hogy van értelme annak, hogy sírok? Megéri ezt csinálni? De akárhogyan is ellenkezdtem, a szívem igennel válaszolt a kérdésekre. 
- Meg vagy! - hallottam egy mély hangot, s megfagyott a vérem az ereimben. A függöny egy centit se mozdult el, csupán egy közeli ajtót nyitottak ki, ahonnan hangosan felnevetett két férfi. Hallottam, hogy lepacsiztak.
- Mindenki megvan már? 
- Már csak Wendy kell. Kurva jól ismeri a terepet, ez így nem fair! - hallottam Zayn hangját, ahogyan morcosan duzzog, és Harry elégedetten nevet. Elmosolyodtam, és mikor elhalkultak a léptek, kilestem, s a másik irányba rohantam. Jobbra fordultam és rögtön egy fürdőbe jutottam.

A hely ugyanolyan unalmas volt, mint a többi. Fehér csempe a láb alatt, és a falon. Egy nagy zuhanyzó, sötétített üveggel, így abban csak belülről lehetett csak átlátni. Fehér porcelán toalett, márványozott mosdópult, kerek mosdókagyló benne, fölötte egy hatalmas ovális alakú, aranyozott keretű tükör. Becsuktam magam mögött az ajtót, s oda lépkedtem a tükör elé. Csak bámultam a csalódott arcot, amin a smink feketén elmosódott, és lefolyt az álláig. A rúzsa az álláig elvolt kenve, a haja kócos lett picit. 
- Ki vagy te? - kérdeztem tőle, de csak akkor mozdult az ajka, ha én is mozgattam a sajátom. Nem válaszolt. 
- Ki. Vagy. Te? - szakadozottan kérdeztem, és egyre feldúltabb lettem.  Nem akartam ismét átélni ezt, mint anno', mikor anyám meghalt, és én depresszióba estem. De a tűrő képességem igen alacsony lett magam ellen. Megnyitottam a vizet, s vártam, hogy a leghidegebbre hűljön. A tenyerembe folyattam, majd az arcomra fröcsköltem. Ezt vagy háromszor megtettem, majd dörzsölni kezdtem az arcom, de egyre inkább a szüleim arcvonásai villantak a lelki szemeim elé.
- Hagytad meghalni! A te hibád volt! Ha akkor nem nyitod ki az ajtót, még máig is élne! - sikítottam a tükörképemnek, és az elmázolt arcomat akartam megütni, így a tükör ripityára tört. Némán sikoltott, mikor ezer szilánkra tört, s mind szétszóródott. A kezemből melegség szivárgott, mikor az ajtó kivágódott, és három alkalmazott fogta le a kezeim. 
- Engedjenek el! Az parancsolom, hogy kibaszottul engedjenek el! MOST! - sikítoztam tovább, de már nem igazán fogtam fel a körülményeket, mikor egy szúrást éreztem meg csípőmben. A légzésem csillapodott, a látásom homályosult, és a hallásom is tompult, ahogy körülöttem egyre több ember lett, s folyamatosan beszéltek, és kérdezgettek egymástól, vagy belőlem próbáltak kiszedni valamit. Szőke, barna, fekete hajak, férfiak, és nők gyűltek körém, majd átadtak egy fekete hajú férfinak a kezei közé, aki elvitt a tömegtől.

Mikor ismét tudatomhoz kerültem, a szobámban pihentem. Felakartam támaszkodni a könyökömre, de élesen beszívtam a levegőt, miközben elvettem a jobb kezem. Be volt fáslizva csuklótól tenyérig. Végül sikerült felpárnáznom épp kezemmel a hátam mögött, s annak támaszkodva vettem észre Zaynt, aki egész végig az ágyam szélén ült, és engem vizsgált. 
- Csak kérdezd meg - sóhajtottam feladóan, ahogy néztem értetlen, és aggódó tekintetét. Az ajkát kinyitotta, de egy hang se jött ki igazán rajta. Megköszörülte a torkát, és összeráncolta a homlokát, miközben az összekulcsolt kezeit kezdte figyelni. 
- Szóval elmesélték nektek? - a kérdésemre, csak egy fejrázás volt válaszul. Feladóan a plafont kezdtem el nézni, de mivel émelyegni kezdtem, behunytam a szemem. 
- Mikor kell indulnunk? 
- Fél óra múlva. Addig elmesélhetnéd?! - suttogta, s feltornázta magát mellém. Hallottam, hogy a szobaajtóm nyílik, majd csukódik. Néztem, ahogyan egy alkalmazott köszön, s lerak az ágyam mellé egy tálcát, tele étellel, és vízzel. Megköszöntem, majd távozott. 
- Hét éves voltam, mikor anya meghalt. Azt hiszem az egyik nyaralónkban voltunk, apa itt maradt. Minden rendben ment, de egyik éjjel, mikor csakúgy kopogtak, kinyitottam az ajtót, és megtámadtak. Anya máshol volt, mint én, így engem máshová zártak, éppen időben. Mindegyik katonát, és biztonságit kinyírtak. És.. és hallottam anyám sírását, nyögéseit, és kiabálásait. Majd mindenhol csönd lett, ahogy lelőtték őt. És ez, csak azért, mert én kinyitottam az ajtót. Azóta.. apám se igazán nézz a szemembe. Én se tenném. Ezek után depresszióba estem, és rendszeresen tört rám pánik féle. Hát.. ennyi! - nevettem fel szárazon, rezzenéstelen arccal, üveges tekintettel. Vártam, hogy undorodva elmenjen, vagy rám kiabáljon, hogy milyen kis szuka voltam, de nem történt semmi. Csak bámult maga elé. 
- Senki se lehet tökéletes - sóhajtotta megtörten, majd átölelt karjával, és magához húzott. Vártam, hogy felzokogjak, de nem ment. Csak bámultam ki magamból, és nem értettem, miért viselkedik így. - Tudod.. velem is történtek dolgok - mosolygott le rám, és mikor folytatta volna, ismét nyílt az ajtó, hogy közöljék, a gép már útra kész. Bólintottunk, s én elvonultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Nem mondta, hogy akkor még csak gyerek voltam, nem mondott semmi vigasznak tűnő ocsmány megjegyzést, csupán az igazságot. 

Negyvenkét perc múltán, mindenki a magángépen ült, és elfoglalta magát valamivel. Niall, és Stacy is velünk tartottak, csupán a repülő orrában. Zayn nem hozta fel a témát, és mintha meg se történt volna, mindenki fesztelenül viselkedett. A felhőket néztem, és próbáltam rájönni, hogy Zayn mit is akart mondani, de egyszerűen nem ment. A kezemről már levették a kötéseket, egy - két repedezés mutatta, hogy mit műveltem, de azokra is tettem alapozót, így csak bőrkiemelkedések voltak. Rondák. A négylevelű lóherés nyakláncomat morzsoltam a tenyeremben, mikor a velem szembe lévő fotelt elfoglalta Harry. Nem néztem rá öt másodpercnél tovább, ismét a gondolataimba mélyedtem, amik a fekete herceg körül forogtak. Szemem sarkából láttam, hogy bevesz a szájába egy rágót, és nyugodtan rágni kezdi. Akartam valamit mondani neki, legfőképp bocsánatot, mert megöltem az ő édesanyját, aki kettőnk köteléke volt. Oldani akartam a kezdetleges feszültséget, ami csak a körülöttünk lévők zajongása miatt volt alacsony. De ezek helyett csupán becsuktam a szemem, és a hideg ablaknak nyomtam halántékom, és vártam. Vártam valamire.