2015. január 22., csütörtök

Thirty-seven



Wendy Moon


Sosem gondolkodtam el azon, mi lesz velem később, mikor már egyedül leszek a valóságban. Hiába vannak körülöttem mindig emberek, mentálisan nincsenek.  Az elmúlt néhány napban Zaynnel oly' annyira összemelegedtünk, hogy el se lehetett minket választani. Szinte annyira fölgyorsult körülöttünk minden, hogy nem is tudtuk követni a dolgokat. Legyőzött az idő, és azt vettem észre, hogy már a bíróságról jövünk ki. Nem emlékszem semmire sem, ami bent történt, de valahogy nem is érdekel. Úgy éreztem körülöttem semmi se változott, csak én. Már nem tudtam koncentrálni, folyamatosan a szüleim jártak a fejemben.
Teltek a percek, a napok és a hetek is. Alig jutottunk egyről a kettőre, bár már rég meghozták a döntést, egyszerűen még keresik a biztos bizonyítékokat. Idegtépő az egész. Végül eldöntötték a többiek, hogy szét szélednek, nehogy őket is belevonják az egészbe. A házban hárman voltunk. Elegem volt az egészből. Azt kívántam, bárcsak vége lenne már ennek a hülyeségnek, mert mindenki tudta, mi lesz a vége. Akárhogyan is történtek volna a dolgok, már most feladtam. Végül alig egy fél évbe telt, mire eldöntötték az ítéletet. Niall és Louis életfogytiglant kaptak ember ölések, és az Állammal szembeni összeesküvés okából. Harry és Zayn az elrablásom miatt, és ember ölések okaiból tíz évet kaptak. Valamilyen politikai szemszögből, és mivel áldozatnak minősültem, és az ember ölésemet önvédelemnek könyvelték el, megúsztam a börtönbe jutást. Ugyan apát még nem nyilvánították ki halottnak, lefokozták a családot, így már semmi közöm sincs bármilyen politikához. Viszont kitudódott az alkalmi összeesésem, így elvonóra tanácsoltak, és elfogadtam. A tárgyalásokat befejezték ezzel, és én tíz évig nem láthatom Zayn-t.
 Lassan egy hónapja, hogy elvitték őket, és magányosnak érzem magam. Mintha a szürke életem ismét itt lenne, csak még szürkébben. Nincs ötven árnyalata, talán három, és ez nyomasztja a lelkem. Megszakítottunk minden kapcsolatot azokkal, akik visszavonultak és elmenekültek. A lábamon egy magas szárú csizma volt, térd föléig érő farmerrel, és felsőnek egy fekete blúzt választottam, miközben bezselézett hajamat Zayn egyik sapkája takarta. Felsóhajtottam, mikor már bevitték a cuccaim, és már csak én állok a hatalmas szürke épület előtt, amin rengeteg ablak volt, és valamilyen okból egy kórház benyomását keltette az emberekben. Messze volt a várostól, a határán húzódott, és kihalt volt a hely. A nap már felkelőben volt, mikor benyitottam a rézkapun, és egyenesen az ajtóig sétáltam, amit kinyitva, megláttam a rám váró jövőt.
 Elsőnek Elizzel találkoztam, aki - szerinte - végig mellettem lesz, és segíteni fog nekem. Gyönyörű hölgy volt. Azt állította, hogy ötvenkét éves, de maximum negyvennek nézett ki, így csak akkor hittem el neki ezt, mikor megmutatta az iratait. Szőke hullámos haja volt, ami a melléig ért, és amit mindig egy csattal tartott össze. Kék szemei voltak, és egy lepke tetoválása volt a csuklóján. Pár centivel volt tőlem alacsonyabb, és karcsú volt. Volt egy fia, aki egy betegségben meghalt kiskorában, azóta férjével él a közelben. Aztán volt egy orvos is, aki minden héten megvizsgált; Helen. Öreg volt, és gúnyos, mégis lehetett érezni az aggodalmait barna szemeiből, és a gesztusaiból. Egyszerű ember volt, legalábbis ezt állította, mikor beszélgettünk. Férje meghalt, és két gyereke már felnőtt. Ősz haja egykor barna volt, de ma már csak a göndörségét őrizte meg. Furcsa betegségben szenvedett, amitől a bőre két színű volt. Ettől nem tudják eldönteni az emberek, hogy most fehér bőrű, vagy sötét bőrű. Vegyes foltok voltak testén, amit a vitiligonak köszönhetett. Mégis elképesztőnek találtam őt is. Az eltelt napokat leginkább velük töltöttem, esetleg néhány beteggel beszéltem, de egyik se maradt meg az emlékeimben; mindig Zaynen gondolkodtam. Ő vajon gondol még rám, vajon elfelejtett?
 Eltelt egy hónap a beköltözésem óta, és a pizsamámban ültem a szobám ablaka előtt, miközben forró menzateát ittam. Hajam már nőtt pár centit, így már minden hajszál elért a vállamig. A szobám egyszerű volt. Szürke falak, Egy ablak, ami a kertre, és a távolba néz, egy kemény rugós ágy, a felett egy kép, virágokról, és fákról, komód, éjjeliszekrény, egy kis asztal, ruhásszekrény ami mellett volt található a fürdőszoba, zuhanyzóval, vécével, mosdóval.
Kopogtak, és valaki bejött. Nem figyeltem rá, csupán néztem a lassan teljesen ragyogó Napot, amint felkel a hideg mező mögül. November közepén járhattunk, de nem érdekelt az idő.
- Egyre többször bambulsz el, drágám! - érintette meg valaki a vállam, és én összerezzentem. Eliz volt az, és mikor felpillantottam rá, halványan elmosolyodtam üdvözlésnek szánva.
- Egyre többször hagysz magamra! - mondtam neki a véleményem, mire felnevetett. Elhalványult a mosolyom, mikor két beteg elment a szobám előtt, és nevetésül beszűrődött. Ők jól érezték magukat itt. Nem tudom, miért jöttek ide az emberek. Nem tudtam, mire való ez a hely. Azért jöttem ide, hogy elmulattassam az időmet, amíg nem láthatom Zayn-t.
- Egyre több látogató jön, szóval bocsánat.. - rázta meg a fejét, amit a szemem sarkából érzékeltem. Még mindig a Napot figyeltem, és kortyolgattam az italom. A szokásos piros-fekete kockás szoknya volt rajta, és hozzá egy fehér trikó, amit egy szürke pulóverrel takart el. Felsóhajtottam, mikor már égette a szemeim a fény, és elfogyott a teám. Eliz addigra elment, és fel se tűnt. Nem tudtam mit csinálni, egyszerűen unatkoztam.
A következő hetekben Helennel beszélgettem, hogy mégis mi lehet az oka a rohamaimnak. Nem jutottunk semmire. Nem is érdekelt. Aztán a következő hét első napján Eliz berontott a szobámba, miközben épp pizsamát váltottam, nyomában Helennel. Csodálkozva néztem a két hölgyet, ahogyan zihálnak, és Helen egy újságot szorongat a kezében.
- Mi a baj? - estem pánikba; még sose láttam őket ilyennek. Sebezhetőnek tűntek, és törékenynek, tudatlanoknak. Egy ideig mélyeket lélegeztek, majd mosolyogva összenéztek, de közben az aggodalom is ott volt a szemükben. Izgatottan mozgolódtak, mintha nem tudnák biztosra, hogy jó dolgot cselekszenek-e.
- Hát kisanyám, ennek talán örülni fogsz! - vigyorgott a legidősebb, és a kezembe nyomta a papírnyomtatványt, mikor eléjük értem a szobám közepén. Érdeklődve hajtottam ki, és a kiemelt cím a szememet is kiszúrta. Hirtelen hányinger jött rám, és zaklatott lettem. Felzokogtam, és a kezemet a számra szorítva néztem a fekete-fehér képet, amin egy szakadt ruhában, koszosan egy férfit raktak a hordágyra, felette óriási betűkkel csak ennyi állt: "Megtalálták az eltűnt Elnököt!" Térdre zuhantam, és a földre engedtem a papírt, és tenyeremet arcomra nyomtam, hogy elnyomjam az érzéseimet. Örültem, izgatott lettem, aggódtam, és nem értettem ebből semmit se. Hogyan élte túl, és eddig hol volt? Mi történhetett vele? Sürgősen látni akartam élőben, de tudtam, hogy mivel az állapotom instabil lett, nem igazán engednének ki. Éreztem, hogy mindketten letérdelnek mellém, és simogatnak, beszélnek hozzám, de nem foglalkoztam velük. Él az apám! 
Egy kis idő után elapadt a könnyem, és csak némán néztem a tenyerem. Mi történhetett vele?
- Vajon megfogja látogatni? - végre sikerült felfognom miről beszélgettek mellettem, de nem adtam jelét, hogy hallgatom. 
- Biztosan, de gondolom, még idő, mire rendbe jön a kórházban, neki pedig nem lenne jó, ha visszamenne.. - válaszolt Helen, és igazat adtam neki, és nem is. Úgy éreztem, minden gondom elszállt, így felnevettem örömömben, és szorosan megöleltem őket, abban a  kényelmetlen helyzetben. 
- El se hiszem! Istenem, köszönöm! - suttogtam a hajukba, miközben vigyorogtam, és megint könnyektől csillogtak a szemeim.

Ezek után minden napot arra szántam, hogy a lelkem meggyógyuljon, és hívjanak. Mindig, mikor kinyitották a szobám ajtaját, odakaptam a fejem, de sosem ő volt az. Hiába volt hűvös, rengeteget voltam a kertben, és sokat olvastam, így elterelve a gondolataim az időről. Sehonnan se jeleztek nekem, hogy az apám hogy van, egy árva levelet se kaptam, vagy hívást. Semmi változás se történt, mégis boldog voltam, és minden nap mosolyogtam. Egy hét telt el, és megismertem Zacket, aki egy páciens volt itt, lassan három hete. Egy idős volt velem, és sose árulta el, miért került ide.  Helyes volt. Szőke rövid haj, zöld szemek, izmos alkat. Mégis, mikor találkoztunk, rögtön Zayn jutott eszembe. Hiányzott, és ezt még Zack hülye viccei sem feledtették el velem.

10 megjegyzés:

  1. Omg!!annyira örültem mikkor meglátam hogy uj rész van a blogon nagyon jo let !:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én örülök neki, és nagyon köszönöm!:)
      Kincs.xx

      Törlés
  2. Istenemmmm nagyon jo lett! Csodás vagy Drágám! Nagyon imádom a blogjaidat. Egyszerűen szuper vagy! Maradj is ilyen !
    Ngyon nagyon nagyon siess a kövi résszel!! Sok csók...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Istenem, nagyon hálkás vagyok neked! Próbálok ilyen lenni, nyugi! Meg azon vagyok, hogy a többit is végre folytassam..
      Próbálok sietni vele!:)
      Kincs.xx

      Törlés
  3. Nagyon jó lett!!
    Mikor jön a kövi??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, és remélhetőleg hamarosan!:)

      Törlés
  4. Szia! Nem rég találtam a blogodra és pont ma fejeztem be ezt a részt. Az előzőkhöz már nem akartam komizni, de itt most kifejtem véleményem :)
    Imádom az írásod, nagyon szépen leírod a történteket és az érzelmeket. Nekem nagyon tetszik és remélem minél előbb lesz folytatás, mert nem tudtam abbahagyni az olvasását és most annyira izgatott vagyok. Remélem Zayn és Wendy között majd újra minden a régi lesz, ha találkoznak majd. Nagyon sajnáltam őket :c
    Hiányzik Zayn pedig "nem rég" csukták csak le, kíváncsi vagyok mit hozol ki a következő részből, de ismerve írásod, biztos perfect lesz :) :3
    XxRen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy olvasod, és leírod a véleményed! Köszönöm, hogy így gondolod! :)
      Nem spoilerkedem, szóval majd kiderülnek dolgok! Hát.. igazából már csak egy részt írok, aztán már a második évadot fogom írni, ami csak tavasszal lesz publikálva. :)
      Kincs.xx

      Törlés
  5. Szia nagyon szeretem a történeted! Mikor lesz a kövi rész???
    Puszi
    Lili

    VálaszTörlés
  6. Helo imádom a blogot magát a történetet is a szereplőket a cselekményeket meg az egészet kiváncsi vagyok mit hozol ki belőle :) úgy hogy drukkolok az egészhez ^-^
    Várom a kovit *-*
    Am vannak más blogjaid es be tudnád őket linkelni megköszöném ;)

    VálaszTörlés