Thirty-seven

Wendy Moon

Sosem gondolkodtam el azon, mi lesz velem később, mikor már egyedül leszek a valóságban. Hiába vannak körülöttem mindig emberek, mentálisan nincsenek.  Az elmúlt néhány napban Zaynnel oly' annyira összemelegedtünk, hogy el se lehetett minket választani. Szinte annyira fölgyorsult körülöttünk minden, hogy nem is tudtuk követni a dolgokat. Legyőzött az idő, és azt vettem észre, hogy már a bíróságról jövünk ki. Nem emlékszem semmire sem, ami bent történt, de valahogy nem is érdekel. Úgy éreztem körülöttem semmi se változott, csak én. Már nem tudtam koncentrálni, folyamatosan a szüleim jártak a fejemben.
Teltek a percek, a napok és a hetek is. Alig jutottunk egyről a kettőre, bár már rég meghozták a döntést, egyszerűen még keresik a biztos bizonyítékokat. Idegtépő az egész. Végül eldöntötték a többiek, hogy szét szélednek, nehogy őket is belevonják az egészbe. A házban hárman voltunk. Elegem volt az egészből. Azt kívántam, bárcsak vége lenne már ennek a hülyeségnek, mert mindenki tudta, mi lesz a vége. Akárhogyan is történtek volna a dolgok, már most feladtam. Végül alig egy fél évbe telt, mire eldöntötték az ítéletet. Niall és Louis életfogytiglant kaptak ember ölések, és az Állammal szembeni összeesküvés okából. Harry és Zayn az elrablásom miatt, és ember ölések okaiból tíz évet kaptak. Valamilyen politikai szemszögből, és mivel áldozatnak minősültem, és az ember ölésemet önvédelemnek könyvelték el, megúsztam a börtönbe jutást. Ugyan apát még nem nyilvánították ki halottnak, lefokozták a családot, így már semmi közöm sincs bármilyen politikához. Viszont kitudódott az alkalmi összeesésem, így elvonóra tanácsoltak, és elfogadtam. A tárgyalásokat befejezték ezzel, és én tíz évig nem láthatom Zayn-t.
 Lassan egy hónapja, hogy elvitték őket, és magányosnak érzem magam. Mintha a szürke életem ismét itt lenne, csak még szürkébben. Nincs ötven árnyalata, talán három, és ez nyomasztja a lelkem. Megszakítottunk minden kapcsolatot azokkal, akik visszavonultak és elmenekültek. A lábamon egy magas szárú csizma volt, térd föléig érő farmerrel, és felsőnek egy fekete blúzt választottam, miközben bezselézett hajamat Zayn egyik sapkája takarta. Felsóhajtottam, mikor már bevitték a cuccaim, és már csak én állok a hatalmas szürke épület előtt, amin rengeteg ablak volt, és valamilyen okból egy kórház benyomását keltette az emberekben. Messze volt a várostól, a határán húzódott, és kihalt volt a hely. A nap már felkelőben volt, mikor benyitottam a rézkapun, és egyenesen az ajtóig sétáltam, amit kinyitva, megláttam a rám váró jövőt.
 Elsőnek Elizzel találkoztam, aki - szerinte - végig mellettem lesz, és segíteni fog nekem. Gyönyörű hölgy volt. Azt állította, hogy ötvenkét éves, de maximum negyvennek nézett ki, így csak akkor hittem el neki ezt, mikor megmutatta az iratait. Szőke hullámos haja volt, ami a melléig ért, és amit mindig egy csattal tartott össze. Kék szemei voltak, és egy lepke tetoválása volt a csuklóján. Pár centivel volt tőlem alacsonyabb, és karcsú volt. Volt egy fia, aki egy betegségben meghalt kiskorában, azóta férjével él a közelben. Aztán volt egy orvos is, aki minden héten megvizsgált; Helen. Öreg volt, és gúnyos, mégis lehetett érezni az aggodalmait barna szemeiből, és a gesztusaiból. Egyszerű ember volt, legalábbis ezt állította, mikor beszélgettünk. Férje meghalt, és két gyereke már felnőtt. Ősz haja egykor barna volt, de ma már csak a göndörségét őrizte meg. Furcsa betegségben szenvedett, amitől a bőre két színű volt. Ettől nem tudják eldönteni az emberek, hogy most fehér bőrű, vagy sötét bőrű. Vegyes foltok voltak testén, amit a vitiligonak köszönhetett. Mégis elképesztőnek találtam őt is. Az eltelt napokat leginkább velük töltöttem, esetleg néhány beteggel beszéltem, de egyik se maradt meg az emlékeimben; mindig Zaynen gondolkodtam. Ő vajon gondol még rám, vajon elfelejtett?
 Eltelt egy hónap a beköltözésem óta, és a pizsamámban ültem a szobám ablaka előtt, miközben forró menzateát ittam. Hajam már nőtt pár centit, így már minden hajszál elért a vállamig. A szobám egyszerű volt. Szürke falak, Egy ablak, ami a kertre, és a távolba néz, egy kemény rugós ágy, a felett egy kép, virágokról, és fákról, komód, éjjeliszekrény, egy kis asztal, ruhásszekrény ami mellett volt található a fürdőszoba, zuhanyzóval, vécével, mosdóval.
Kopogtak, és valaki bejött. Nem figyeltem rá, csupán néztem a lassan teljesen ragyogó Napot, amint felkel a hideg mező mögül. November közepén járhattunk, de nem érdekelt az idő.
- Egyre többször bambulsz el, drágám! - érintette meg valaki a vállam, és én összerezzentem. Eliz volt az, és mikor felpillantottam rá, halványan elmosolyodtam üdvözlésnek szánva.
- Egyre többször hagysz magamra! - mondtam neki a véleményem, mire felnevetett. Elhalványult a mosolyom, mikor két beteg elment a szobám előtt, és nevetésül beszűrődött. Ők jól érezték magukat itt. Nem tudom, miért jöttek ide az emberek. Nem tudtam, mire való ez a hely. Azért jöttem ide, hogy elmulattassam az időmet, amíg nem láthatom Zayn-t.
- Egyre több látogató jön, szóval bocsánat.. - rázta meg a fejét, amit a szemem sarkából érzékeltem. Még mindig a Napot figyeltem, és kortyolgattam az italom. A szokásos piros-fekete kockás szoknya volt rajta, és hozzá egy fehér trikó, amit egy szürke pulóverrel takart el. Felsóhajtottam, mikor már égette a szemeim a fény, és elfogyott a teám. Eliz addigra elment, és fel se tűnt. Nem tudtam mit csinálni, egyszerűen unatkoztam.
A következő hetekben Helennel beszélgettem, hogy mégis mi lehet az oka a rohamaimnak. Nem jutottunk semmire. Nem is érdekelt. Aztán a következő hét első napján Eliz berontott a szobámba, miközben épp pizsamát váltottam, nyomában Helennel. Csodálkozva néztem a két hölgyet, ahogyan zihálnak, és Helen egy újságot szorongat a kezében.
- Mi a baj? - estem pánikba; még sose láttam őket ilyennek. Sebezhetőnek tűntek, és törékenynek, tudatlanoknak. Egy ideig mélyeket lélegeztek, majd mosolyogva összenéztek, de közben az aggodalom is ott volt a szemükben. Izgatottan mozgolódtak, mintha nem tudnák biztosra, hogy jó dolgot cselekszenek-e.

- Hát kisanyám, ennek talán örülni fogsz! - vigyorgott a legidősebb, és a kezembe nyomta a papírnyomtatványt, mikor eléjük értem a szobám közepén. Érdeklődve hajtottam ki, és a kiemelt cím a szememet is kiszúrta. Hirtelen hányinger jött rám, és zaklatott lettem. Felzokogtam, és a kezemet a számra szorítva néztem a fekete-fehér képet, amin egy szakadt ruhában, koszosan egy férfit raktak a hordágyra, felette óriási betűkkel csak ennyi állt: "Megtalálták az eltűnt Elnököt!" Térdre zuhantam, és a földre engedtem a papírt, és tenyeremet arcomra nyomtam, hogy elnyomjam az érzéseimet. Örültem, izgatott lettem, aggódtam, és nem értettem ebből semmit se. Hogyan élte túl, és eddig hol volt? Mi történhetett vele? Sürgősen látni akartam élőben, de tudtam, hogy mivel az állapotom instabil lett, nem igazán engednének ki. Éreztem, hogy mindketten letérdelnek mellém, és simogatnak, beszélnek hozzám, de nem foglalkoztam velük. Él az apám! 

Egy kis idő után elapadt a könnyem, és csak némán néztem a tenyerem. Mi történhetett vele?

- Vajon megfogja látogatni? - végre sikerült felfognom miről beszélgettek mellettem, de nem adtam jelét, hogy hallgatom. 

- Biztosan, de gondolom, még idő, mire rendbe jön a kórházban, neki pedig nem lenne jó, ha visszamenne.. - válaszolt Helen, és igazat adtam neki, és nem is. Úgy éreztem, minden gondom elszállt, így felnevettem örömömben, és szorosan megöleltem őket, abban a  kényelmetlen helyzetben. 

- El se hiszem! Istenem, köszönöm! - suttogtam a hajukba, miközben vigyorogtam, és megint könnyektől csillogtak a szemeim.

Ezek után minden napot arra szántam, hogy a lelkem meggyógyuljon, és hívjanak. Mindig, mikor kinyitották a szobám ajtaját, odakaptam a fejem, de sosem ő volt az. Hiába volt hűvös, rengeteget voltam a kertben, és sokat olvastam, így elterelve a gondolataim az időről. Sehonnan se jeleztek nekem, hogy az apám hogy van, egy árva levelet se kaptam, vagy hívást. Semmi változás se történt, mégis boldog voltam, és minden nap mosolyogtam. Egy hét telt el, és megismertem Zacket, aki egy páciens volt itt, lassan három hete. Egy idős volt velem, és sose árulta el, miért került ide.  Helyes volt. Szőke rövid haj, zöld szemek, izmos alkat. Mégis, mikor találkoztunk, rögtön Zayn jutott eszembe. Hiányzott, és ezt még Zack hülye viccei sem feledtették el velem.

Thirty-six

Wendy Moon

Lassan teltek a percek, ahogyan ránk sötétedett, és én már az ágyban feküdtem, szorosan mellettem Zayn-nel.Nem tudtam behunyni a szemem, mert féltem, ha legközelebb kinyitom, már nem lesz itt, hanem egy másik lánynál, vagy éppen a rácsok mögött. Egyiket se akartam egyáltalán. Csak néztem kisimult bőrét, ránctalan arcát, amin már lassan látszódott a borostája. Félig nyitva tartott ajkait figyeltem, amivel szuszogott. Haja kócosan a homlokán és a párnán pihent, miközben a selyem takaró alig takarta mezítelen felsőtestét. Mocorgott, összeráncolta homlokát, és közelebb vont magához az ölelő karjaival. Csodálkozva néztem őt. Sose gondoltam volna, hogy szerelmes leszek bárkibe is. Nem hittem volna, hogy pont egy ilyen alakba fogok valaha is összefutni az életem során. Ha mondjuk egy évvel ezelőtt megmondják nekem, hogy elrabolnak, és egy gyilkosba leszek szerelmes, kinevettem volna. Mégis, most ebben a percben nem tudtam nevetni. Féltem. Nagyon is féltem, hogy mi lesz Zayn-nel, a többiekkel, velem.
Az álom sokáig nem jött a szememre, mégis, mikor pislogtam, és következőleg kinyitottam a szemem, már fényes reggel volt. Zayn még aludt, mikor az öltözőszobámba sétáltam, onnan át a fürdőbe. A kádba rózsaolajas vizet öntöttem, szirmokkal, és tusfürdővel. A hajamat kifésültem, elzártam a vizet, levetkőztem, és néhány illatgyertyát meggyújtottam. Szinte belefeküdtem a forró gőzölgő vízbe, és élveztem, ahogyan elsőnek megfeszülnek, majd ellazulnak az izmaim. Nem tudom meddig pihenhettem ott, szétázva, mikor már elkezdtem mosakodni, hajat mosni. Végül egy bézs színű selyem köntösbe zártam testem, hajamat törölközőbe bugyoláltam. A szépítkezésem végéhez érve értem el, hogy sima epilált lábamon a matt vörös ruhám simogatta bőröm, ami egészen a térdem föléig ért, míg mellem fölött már csipkés minta pihent, egészen a nyakamig. Kifestettem a szemeim barnás-fekete árnyalatokkal, számat pirosra kentem, majd hajamat begöndörítettem. Anyu régi kedvenc fülbevalójával tűztem föl a füleimet, amik egy egyszerű fekete négyzet alakú kristályok voltak, fehérarany kerettel kirakva. Volt hozzá egy ugyanilyen apró gyűrű is, azt is fölvettem, majd Zayn-től kapott nyakláncot a ruha mögé bújtattam. Az egyik piros aljú magassarkú cipőmet vettem fel, ami fekete és bársonyos volt. Végül a teljes alakú tükörben végig mértem magam, majd biccentve visszamentem. Nem volt senki se már a szobában, így az étkezőterembe sétáltam, néha meg-megállva egy-két alkalmazottal cseverészni. Már mindenki lent eszegette a reggelijét, így én is helyet foglaltam. Rögtön elém raktak néhány buggyantott tojást, almás teát, pirítóst és gyümölcsöket. Megköszöntem, majd elkezdtem csipegetni a falatokat. Mindenki némán ült, és a telefonját nyomkodta, evett, ivott, vagy csak bámult. Az ügyvéd pár óra múlva jön, hogy kapjon anyagot, de előtte Thomasnak kell megérkeznie, és akkor mindent lebeszélni vele, aztán a papírmunkák, vagyis azok, amiket alá kell írnom. Beszélni néhány ügyféllel. Csak sóhajtottam a hirtelen felhalmozott feladatoktól, és rögtön elment az étvágyam. Megtöröltem az ajkam, majd ledobva a szalvétát felálltam, és elnézést kérve elvonultam. Láttam Zayn kipihent, és aggódó tekintetét, de csak előre figyeltem. Egyenesen apám dolgozószobájához, hogy akkor aláírjam a dolgokat, amiket kell.

- Elnézést, de az unokatestvére megérkezett! - nyitott be egy itt dolgozó férfi, és én megkértem, hogy hívja ide. A következő percben lesimítottam a ruhám, rendbe tettem a papírokat, majd mikor kinyílt az ajtó, halványan elmosolyodtam. Thomas még most se változott meg. Alig töltötte be a harmincat, egyre jobban passzolt hozzá a fekete bársony öltöny, amihez vörös nyakkendőt vett fel. Fekete haja hátra volt simítva, és kreol bőre makulátlan volt. Zöld szemei szomorkásak voltak, de valami megbízhatóságot is árasztottak. Nem sok mindenben hasonlítottunk, mivel nekem míg ovális, neki szegletes arca volt, köszönhetően a széles állkapcsának, és enyhén borostás arcának. Fölálltam, amikor közelebb sétált, és elé léptem. Elmosolyodott, mikor lenézett rám, mivel csak az álláig értem. Kitárta karjait, én pedig megöleltem. Apa parfümje volt rajta, amitől párás lett a szemem, de próbáltam uralkodni magamon.

- Rég láttalak Wendy! - suttogta, majd eltolt picit magától, és jól megvizsgált. Csak elnevettem magam, ahogyan aggódóan nézte a cipőmet. Hiába az ilyen elegáns kinézet, mikor így viselkedik néha.

- Én is téged! - mosolygok rá, s visszaülök apa asztala mögé, míg ő az asztal elé. Megköszörülöm a torkom, mert még innen soha se kellett bárkivel is beszélnem. 

- Szóval, mint tudod, apa meghalt, és át kell venni a helyét. Mivel nem sokára kezdődnek a bíróságok, nem hiszem, hogy én helyébe léphetnék. Szerintünk tudomásukra jutott, hogy milyen instabil az állapotom, így nem fognak engem akarni, hogy vezessem az országot. Végig gondoltam az egészet, tegnap éjjel pedig beszélgettem apa munkatársával, hogy mi fog történni. Miután eldöntötték Zaynék helyzetét, engem elvisznek egy rehabilitációs központba, hogy rendbe rakjanak. Azt mondják az egész öt évet vesz igénybe, de remélhetőleg kevesebbet. Addig is, és nagy valószínűséggel utána is, neked kell apa helyére lépned - mondom neki tárgyilagosan, miközben kezeimet összekulcsolom az asztal tetején. Izzadt a kezem, hogy hogyan fog reagálni a dologra. Egy ideig csak nézett ki az ablakon mellettem, végül sóhajtott. 

- Rendben! - mondta ki végül az ítéletet, mikor is megint kopogtattak. Engedélyt adtam, hogy bejöjjön az illető, és megint a férfi volt, mögötte egy kopasz, öreg illetővel, aki úgy nézett ki, mint egy ügyvéd. Beinvitáltam, és Thomas fölállt üdvözölni őt, majd én is. Leült Tom mellé, majd vele is elkezdtünk diskurálni a fejleményekről. Alig ment el két óra, mikor is ügyvéd jelenlétében írásban lemondtam apám helyéről, és átadtam Thomasnak. Az ügyvéd pedig megkapta a papírokat, amikből feltud majd készülni a bíróságra. Délután hétre minden ellett intézve. A két vendég közül egyedül az unokatestvérem maradt velünk vacsorára.

Úgy éreztem, mindent elvesztettem. A szüleimet, a barátaimat, az érzéseimet. Mintha az Isten azt akarná, hogy megbűnhődjek a múltamért. Nagyot sóhajtottam, mikor átöltöztem egy térdig érő vörös kordszoknyát, és hozzá egy fekete blúzt, hozzá pedig maradt a magassarkúm. Sajgott a fejem, és a talpam is, de kihúztam magam. A társalgón át akartam menni, hogy eljussak a könyvtárba, mikor is, a kanapén megpillantottam Zayn-t és Harry-t. Mindketten háttal ültek nekem, így mögéjük sétáltam, miközben cipőm hangosan kopogott. Belül nem éreztem semmit se, egészen addig, míg Zayn hátra nem fordult, és rám nem mosolygott. Harry is hasonlóan tett, de nem érdekelt annyira, mint a szerelmem. Akárhogyan is nézem, nehezen tudom elfogadni, hogy van egy bátyám.
- Sziasztok! - mosolyogtam rájuk, miközben Zayn melletti szabad helyet foglaltam el magamnak. A göndör srác csak megvonta a vállát, és bekapcsolta a televíziót. Épp az esti híradó ment.
- Hogy van a nőm? - ölelte át vállamat a felém eső karjával, így sikerült jobban hozzá simulnom oldalról. A szóhasználata furcsa volt, mégis melegséggel árasztotta el a mellkasomat. E nélkül kell majd élnem négy évet? Esetleg ötöt? Kifogom én ezt bírni?
- Legalább nem valami tárgyként kezelsz.. - mormolom, miközben keresztbe rakom a lábaimat. Nem is ezt akartam mondani, de már mindegy volt. Nem néztem rá; nem mertem. A tévében lévő égő házat figyeltem, ahogyan kimentettek két gyereket.
- Nem vagy az, csak a tulajdonom! - súgta a fülembe, ami libabőrhöz vezetett. Beleharaptam a számba, majd ránéztem.
- Senkinek se vagyok a tulajdona. Ezt igazán megjegyezhetnéd Malik! - mondtam neki összeráncolt homlokkal. Elmosolyodott, majd közelebb hajolva szájon csókolt. Elveszve éreztem magam, ahogyan nyelveink egymás száját fedezte fel, és a gondolataim elsötétültek, majd lecsillapodtak.
- Én megjegyeztem, ahogyan azt is, hogyan néztél ki, mikor először találkoztunk. Büdösen - kuncogott bele a csókunkba, mire elvörösödve vállon ütöttem.  Felnevetett, majd mosolyogva csak nézte az arcom. Nem tudtam ne rá figyelni, egyszerűen képtelen voltam. Hasznavehetetlennek éreztem magam egész nap, mégis most úgy éreztem, megvan az oka annak, hogy miért vagyok a világon. Akkor is, ha a diliházba kerülök, akkor is, ha letartóztatják a megmentőmet. Mi nem tudunk már semmit se tenni, csak bizakodni, és várni.
- Miért nem öli meg végre azt a hülye egeret?! - kiabált föl hirtelen Harry, mi pedig rákaptuk a fejünket. Kiderült, hogy egy bizonyos régi mesesorozaton akadt ki, amiben egy Tom nevű macska, és egy egér volt a főszereplő. Elmosolyodtunk gyermeteg viselkedésén, majd ráhajtottam a fejem Zayn vállára, és mi is figyeltük a macska-egér játszmát. Kellett nekünk egy kis nyugalom, mielőtt a pokol ismét kinyitná a kapuit.

________________________________________________

Sziasztok!

Két dolog miatt írok nektek. Bocsánat, hogy szinte egyre ritkábban hozom a részeket, és tudom, itt már nem elegendő kifogás az Iskola, de lássuk be, nincs is nagy kedvem a blogoláshoz mostanság, mivel elég kemény lett a magánéletem. Másodszor pedig közlöm veletek, hogy a történet 40 részből és epilógussal fog zárulni. Lehetséges, hogy lesz második évadja, már el is kezdtem írni, de közlöm veletek, csak akkor fogom igazán írni, ha legalább lesz két olyan ember, akiket érdekel a dolog. Lehet, hogy keményen, máshogy írok nektek, de egy: nem akarom feladni az írást, 2: nem itt van a sztori igazi vége, és beszeretném fejezni. Próbálkozom, tényleg próbálkozom össze szedni magam, hogyha már ritkán, de hosszú részeket hozzak nektek. Igyekszem legalább két hetente hozni a maradék 4, illetve öt részt hozni!

Kérlek titeket, kedves olvasók, harcosok, hercegnők, elveszett bárányok, erős farkasok, hogy jelezzetek vissza nekem, hogy még éltek, és érdekel a kihalt blogom, sztorim.

Ezerszer is ölel titeket: Kincső.xx

Thirty-five

 

Wendy Moon

Az öröm, és a felháborodás ötven árnyalata is kavargott bennem, és nem tudtam, hogy mosolyogjak, vagy sírjak, mert ilyen parancsolóan teszi föl az egyetlen kérdést, amire akkor éppen nem számítottam, éppen tőle. Erőltetetten elvigyorogtam, majd csak figyeltem reménnyel, és fáradtsággal teli arcvonásait. 

- Hogy mondod? - kérdeztem vissza, mert nem volt kedvem pont erről vitatkozni vele, láttam, hogy ő sem, de nem hagyott nyugton a dolog.  Zayn csak sóhajtott egyet, talán rájött, hogy nem volt számomra megfelelő a viselkedése. Összeszorított ajkakkal szuggerált, majd körül nézett, és egy nagy lélegzetet vett. Megfogta a kezem, majd lejjebb hajolt, hogy egy síkban legyen a szemünk.
- Ezt most az egyszer mondom el, és meg se ismétlem - mondta lassan, és picit frusztráltan. - Lassan több, mint hat hónapja, hogy figyelem minden egyes kis mozdulatodat, tudom, hogy utálod a csokit, hogy macskaimádó vagy, nem akarod elvezetni az országot. Tudom, hogy nem olyan pasit akarsz magadnak, mint aki én vagyok, de kibaszottul nem érdekel, mert úgy érzem, én már nem tudnék nélküled levegőt venni. Egyszerűen kell, hogy megérintsem a furcsán tökéletes bőrödet, látni a reggeli kómás arcodat, kiröhögni, mikor azért hisztizel, hogy elaludtad a hajad, vagy egyszerűen csak élvezni az ott létedet. Én már nem tudok nélküled létezni, és kicseszettül tudom, hogy te kevésbé ismersz engem, mint én téged, de adj nekem egy kibaszott esélyt, hogy bebizonyítsam, igenis érdemes vagyok azért, hogy érezz irántam valamit. Tudom, hogy nem az a ficsúr vagyok, akit eltudsz magad mellé képzelni, tudom, hogy nem vagyok szőke herceg fehér lovon, de inkább leszek egy seggfej, mint, hogy nyalizzak bárkinek is. Csak kérlek, adj egy esélyt, és légy a barátnőm! - mondta tele érzésekkel a szemeiben. Köpni-nyelni nem tudtam a perc töredékében. Majdnem meghatódtam, csak egy hajszál választott el tőle. Bámultam a hatalmas barna égboltot a szemeiben, amik örvénylettek, és megint éreztem, hogy nekem ő kell. Összeszorítottam az ajkaim, és nem tudtam, hogy hogyan reagálnék rá. A szüleim egyáltalán nem hagynák, hogy egy ilyen személlyel egyáltalán kapcsolatot teremtsek. Akkor meg, miért gondolkodom ezen? Egyszerűen rá kellene vágnom, hogy nem, de nem megy.
- Kapsz egy esélyt - feleltem egyszerűen, mert nem tudtam semmit se kinyögni, csak ezt. Igazság szerint azt akartam, hogy ne közelítsen felém, ne nyúljon hozzám, ne érintse meg ajkaival a számat, mégis hagytam, hogy ezt tegye ebben a percben. Ahogyan megéreztem forró leheletét, elmosolyodtam, csukott szemekkel. A boldogság ugyanúgy körülvette a szívemet, ahogyan az aggódás, aggodalom és a vágy is. Nem tudtam magamon kontrollálni; teljes testemmel neki feszültem, és erősen öleltem nyakát, hogy ne is tudjon elereszteni. Nagyot sóhajtott, így picit fölébredtem révületemből. Elengedtem, és krákogva körülnéztem, remélve, hogy nem látta senki lényeges ember. A jöttmentek nem érdekeltek. Egymás szemébe néztünk és csak vigyorogtunk. 

- De csak egy esélyt adok neked! - figyelmeztettem szigorúan a hercegemet. Ő csak elégedetten biccentett, miszerint elfogadta a feltételt. Kézen fogva bementünk, de szinte az ajtó küszöbén lerohantak minket néhányan. Niko a nyakamba borult, és felzokogva megölelt, és meg veregette a hátamat. Aztán minden perc boldogságban telt el. 

Másnap reggel Zayn oldalán keltem, és boldogságomat az rothasztotta el, hogy a kinti hangos kocsik nem akartak csöndben száguldozni. Mégis megnyugtató volt a korai őszi pára, amiben arany porszemcsék sétáltak a levegőben, a meleg, és hideg levegő váltakozása, az apró ablakban látszódó, szinte csupasz faág, és a mellettem hason fekve pihenő férfi meleg hője. Megnyugtatott. Végül fölkeltem lélekben is, és kikászálódva a konyha féleségbe, belebotlottam egy kék öltönyös sötét bőrű férfiba. Nagyra nyílt a szemem, ahogyan láttam, hogy végig mér méregzöld szemeivel. Pedig egy egyszerű szűk fehér trikó, és hozzá egy fekete rövid melegítő nadrág. 

- Jó reggelt kisasszony! - felelte érzelem mentesen a férfi, miközben kezét nyújtotta felém. - Lois ügynök vagyok, egy titkos szolgálattól jöttem, hogy közöljem a jó hírt önökkel, hogy mindenki elmehet Washingtonba, a kisasszony házába - darálta le gyorsan a szöveget, miközben kezet ráztunk. Nem mutatkoztam be, mert ismertem ennek a személyiségnek a fajtáját. Menni akart, minél hamarabb. Sóhajtva biccentettem, nekem ehhez még reggel volt, de egész életemben ezt csináltam. Vagyis, csak néztem. A kanapéhoz hívtam, nem kínáltam meg semmivel se, csupán fölhúzott szemöldökökkel vártam, hogy elmagyarázza a hírt. Közben Harry, Niko és Zayn is megjelent, így mindenki, akinek kellett hallania, jelen volt.
- A társaimmal megbeszéltük, hogy nem hagyhatja el Zayn Malik Amerikát, viszont azt megteheti, hogy amennyiben az Elnök kisasszony Az Egyesült Államokban tetszik maradni, önnel maradhat, egészen addig, amíg meg nem kezdődnek a bíróságok, a hogyléte felől. Ez csupán annyit tesz, hogy kaptak ezzel a nappal együtt három nap nyugalmat, és utána a gyűléseket elkezdjük, Washingtonban. A további fejleményeket eljuttatjuk önökhöz a leghamarabb.
- És a tárgyalásokon pontosan mit fognak megvitatni? - kérdeztem, miközben kihúztam a hátam, és keresztbe raktam a lábaimat. Arcizmaim a semlegességet sugározták, kellett a tartás. A kopasz férfi megköszörülte torkát, miközben szemeivel csak engem figyelt, mint eddig is.
- Pontosan? Zayn Malik büntetését - felelte egyszerűen. Biccentettem, nem volt több kérdésem. A többiekre sandítottam szemeim sarkából, de Niko csak a földet pásztázta, Harry a szófa hátánál állt, és masszírozta barátnője vállát megnyugtatásként, és Zayn semleges arccal, mégis kidagadt erekkel a nyakán figyelte a férfit. Ezek után alig maradt a férfi pár másodpercig, elköszönt tőlünk, és elviharzott valami számára kényelmesebb világba. Néma csendben mindenki elvonult, és készülődtünk, hogy vissza menjünk a Fehér házba. Kényelmetlennek éreztem a testemet, ezért lezuhanyoztam percek alatt, és hajamat is megmostam. Végül fölvettem magamra a tegnapi nadrágomat és mellé egy szürke hosszú ujjú, végig gombolós inget. A magassarkúmat fölvettem, és végül hajamat fölfogtam, erősen összeszorítva, miközben egy friss műhajas csomagot a hajgumihoz igazítottam, így nem igazán tűnhet föl a közvilágnak, hogy le lett vágva. Jó pár hullámcsattal, de végül elkészültem. Erősen kihúztam a szemem, és halvány ajakbalzsamot kentem ajkamra, mire késznek nyilvánítottam magam. Amikor a szoba peremén lévő teljes alakos tükörben bámultam magam, a derekamat körülölelte Zayn, a maga sötét felsőjében, szakadt farmerében, és szokásos bakancsában. Haját direkt kócosan hagyta, és mikor arcát nyakhajlatomba fúrta, meleg borzongás futott végig gerincemen. Próbáltam magamtól ellökni, de földbegyökerezett a lábam, és a kezem ólom súlyúak lettek; képtelen voltam akárcsak megmoccanni is.
- Mit csinálsz? - leheltem zakatoló szívvel, miközben erősen fonta karjait derekam körül, és mellkasát erősen hátamnak nyomta, miközben éreztem égető leheletét bőröm területén. Csak morgott valamit válaszul, és megcsókolta nyakam és a vállam közti részt.
- Felfalom újdonsült barátnőmet, mert a végén még felébredek - suttogta fel se nézve, én pedig zavaromban elmosolyodtam. Voltam már valakinek a szeretője, de az, hogy így beszéljenek hozzám, leírhatatlan volt. Szoros kezei közt lassan megfordultam, és mosolyogva kezem közé fogtam arcát, majd mindkét oldalon megcsíptem, és gyömöszölni kezdtem bőrét.
- Ha a végén megeszel, és nem ébredsz fel, még inkább szarabb lesz az életed - nevettem, miközben ő csak grimaszokat vágott, és kezeibe vette a sajátjaimat, és csillogó szemeivel engem nézett.
- Azért egy csókra szabad kisasszony? - mosolygott vidáman, s én csak fölhúztam incselkedve a szemöldököm, és hagytam, hogy perzselő ajkaink találkozzanak.

Pár óra múlva már a személyzet hozta elénk a ételeket, amiknek elképesztően finom ízük, és illatuk volt. Hátam kezdett sajogni a túlzottan egyenességtől, de nem foglalkoztam vele. Nem tehettem meg. Akármilyen dolgok is fognak a bíróságokon is történni, akárhogyan is fog alakulni a jövőnk, mindenben mellettük kell állnom, és bíznom bennük, ahogyan nekik is bennem, hogy ha nem is tudom őket kihúzni a bajból, enyhített körülményeket kaphassanak.  Niko ezeket mind megúszta, de Harry-n érzem, hogy nem fogja egyedül hagyni haverját, ott lesz minden egyes lépésénél. A vád, mint kiderült, a maffia régi társaként, az Elnökház félgyújtása. Ezzel bizonyítékok nélkül azzal is megvádolták, hogy embert akart ölni. Niallt előzetesen letartóztatták, és ember gyilkolásával gyanúsítják, és a gyújtogatásokért. Louis-t, és Harryt a gyanúsítottak segédkezésével ugyanolyan bűntársnak bizonyították. A többiek ezeket mind megúszták. Végül maradtam én, az élő bizonyíték, hogy megmentettek a tűzből, de "súlyos idegállapotom" miatt nem tudnak bennem rendesen megbízni, és az egyik zárt intézményt javasolták számomra. Az ételemre bámultam, és elfogott a tömérdek hányinger, és gyűlölet. A gyomrom összeszűkült, és a villám köré szorítottam ujjaimat, hogy megtudjak nyugodni. Ha az apám még itt lenne, minden könnyebb lenne. Intettem az egyik dolgozónak, aki rögtön mellém lépett, és aprót hajlott, hogy közelebb legyen hozzám.
- Kérem hívja föl a rangidős unokatestvéremet, hogy ő veszi át ideiglenesen apám helyét! - mondtam fel se nézve, és miután elment, sóhajtottam. Ha tényleg ezt akarják, végig fogom csinálni, botladozás nélkül.

Thirty-four

 

Wendy Moon

- Amúgy mit fogunk itt csinálni? - kérdeztem, miközben figyeltem, ahogyan rendőrök érkeztek a hotel bejáratához.

- Megöljük azokat, akik csak hozzáérnek a pasijainkhoz - biccentett fel se nézve a fegyver távcsövéből, s én is így tettem, de el akadtam valaminél.

- Zayn nem a pasim! - rivalltam rá, s éreztem, hogy a fejem minden egyes részlete vörös lesz. Csak nem tudom, hogy a dühtől, vagy esetleg más érzelmektől. Nem válaszolt semmit, csupán elmosolyodott, s mormogott valamit az orra alatt, majd koncentrálva a másik épület felé figyelt. Hagytam, hogy tegye a dolgát, miközben én is hasra feküdtem, és a messzi tájra koncentráltam. Magas épületek sorakoztak, és csillogtak a fényeikben, így beleolvadva az ég halvány csillagaiba. A város zaját csak apróval növelte a mi ütközetünk, a következő sarkon lévő emberek már nyugodtan sétafikáltak. A rendőrök szirénái élesek voltak, és a fél utcát betöltötték a piros, és kék színek, de nem mozdultak, csupán körbe vették a helyet. Ezek után ismét a városnak szenteltem a figyelmem, és benéztem egy a szomszéd Hotel mellett lévő nagy épületbe, és bele néztem az emberek életébe az ablakokon keresztül. Halványan észlelhetőek voltak az emberek, sokan ki is néztek, és figyelték az eseményeket, mikor Niko hirtelen lőtt, és én összerezzenve a fejemet a 'harcra' fordítottam, ahol már csak hatan voltak, és a terem különböző részein emberek feküdtek, vagy elájulva, vagy holtan. Néztük Nikoval, ahogyan Harry fekszik a földön fájdalmas grimasszal az arcán, és próbál a fegyveréhez kúszni, miközben Louis gúnyos mosollyal, félre biccentett fejjel őt figyeli. Hiába voltunk föntebb, szinte mindent tökéletesen tisztán láttunk. Kerestem Zayn-t a szemeimmel, de sehol se találtam, ezért egyre jobban estem a kétségek négy fala közé.
- Látod Zayn-t? - kérdeztem remegő hangon. A lány csak összeszorította a száját, majd rám se nézve csupán megrázta a fejét. Nem reagáltam rá sehogy, csak üveges tekintettel bámultam az épületet. Túl sok minden történt már velem az elmúlt hónapokban, és kezdek belefáradni.
Niko élesített, majd miután célzott, lőtt. Louis pedig a földre feküdt, miközben arca felületéből vér csordogált.
- Franc. Csak súrolta - szitkozódott a lány, én pedig tovább figyeltem, hogy a srác feltápászkodik, majd az orrnyergét takarva belerúgott Harry hasába, majd elfutott.
- A gyáva - döbbent le Nicole, miközben rendesen fölnézett, és pár másodpercig az épületet figyelte, amibe végül berontottak a rendőrök. A perc töredékében történt, hogy Liam, és Tristan fölkapták Harry-t, és elrohantak a hátsó kijárathoz, amivel nem foglalkoztak a rend őrei.

- Hogy állunk? - szólalt meg mögöttünk egy női hang, s majdnem felkiáltottam megilletődöttségemben, miközben hátrafordultam. Tatjana, és Emma volt az, kifulladva, sebzetten. Fölugrottam, és rögtön megvizsgáltam őket, de csak karcolások voltak, vagy véraláfutások. Semmi komoly.
- Zayn és Niall még bent vannak! - mondta nyugodt hangon Niko, de mindenki tudta, hogy nem így kellene lennie. Mindannyian feküdtünk, és vártuk, hogy fölbukkanjanak, de már csak annyit láttunk, hogy a rendőrök a földre nyomják Niallt, majd megbilincselik, és kiviszik. A rendőrök erős csatába kezdtek valaki ellen, majd Louist vitték ki. Kezdtem lenyugodni, lehet, hogy akkor Zayn megmenekült, de ebben a percben, őt is kivitték, a hátánál megbilincselve. Kitágultak pupilláim, majd fölpattanva rohanni kezdtem, hátha ér ilyenkor is, hogy ki vagyok, és elengedik. A lépcsőn száguldoztam, és több fokon is gurultam, mikor kijutottam, és mezítláb futottam tovább.
- Engedjék el! - kezdtem kiabálni messziről, mikor lefogott valaki, és csak halványan átölelt. - Eressz! - kapálóztam, de nem használt ellene. Könnyek gyűltek a szemeimbe, és kiabáltam, haraptam a felismerhetetlent, de a másik irányba kezdett rángatni. Fölkapott a hátára, és láthattam, ahogyan betuszkolják Őt a kocsiba, majd elkanyarodva távoznak, hangosan szirénázva. Fölzokogtam, pedig sejthettem volna, hogy ez lesz ebből. Ezek után az elkövetkezendő dolgokra nem emlékeztem, csupán annyit fogtam föl, hogy egy kocsiban száguldoztunk, miközben üveges tekintettel bámultam előre. Ha mondjuk ugyanez történik két hónappal ezelőtt, akkor nem akadnék ki, már rég biztonságban ülnék, teázgatva. Most pedig szakadt ruhában, izzadtan, piszkosan ülök, rettegek, és menekülök, vagy csupán megyünk a világvégére. Kitudja.

Végül a gondolataimból az álmaim világába kerültem, de igazából csak elismétlődött lelki szemeim előtt, a csupán egy órás küzdelem. A rendőrség hamar közbeszólt, aminek picit talán örültem is, hiszen elég régóta ismertem Niallt és Stacy-t, mégis miért vágynék más ember halálára, főleg, ha régen barátaimnak neveztem őket? Egy kisebb motel poros szófáján feküdtem, ugyanabban a ruhában. Szürke falak vettek körül, miközben a lámpa le volt kapcsolva. Egy franciaágy, éjjeliszekrények, egy kis tükör a falon, és alatta ruhás szekrény volt csupán a szobában, a szófán, és egy kerek faasztalon kívül. Az asztalra volt téve ruha, így fölkeltem, s oda sétáltam. Egy fekete csőszáru cicanadrág, aminek bőrbeütése volt, hozzá szürke feszülős ujjatlan póló, amin nem volt semmi, és hozzá még egy sötét bőrdzseki. Az összehajtogatott ruhák mellett volt egy ugyanolyan sötét magassarkú. Mindent fölkaptam, és a két ajtó között kezdtem gondolkodni, hogy vajon melyik lehet a fürdőszoba. Végül megvontam a vállam, és benyitottam a balba. Helyesen cselekedtem, a fehér csempék hűsek voltak csupasz talpaimnak. A zuhanykabinba vonszoltam magam, miután leraktam a pultra a ruháimat, s kivettem a póthajamat, ami egyenesen a kukában végezte. A hideg, és meleg víz keveréke jól esett, de mégis kényelmetlen volt bőrömnek. Ezért gyorsan megfürödtem, hajat mostam, és ismét tisztának éreztem magam. Mindennel végeztem, a hajamat csupán szárazra dörzsöltem, és hagytam, had csináljon bármit is. A cipőt is fölvéve átlépkedtem a másik ajtón, ahol már mindenki ült egy hosszú asztal körül, és tanácskoztak komoly arccal. Körül néztem; Zayn nem volt köztük, se sehol. A szobában, ami a konyha, és a nappali volt egyben, minden megvolt, amire csak igénye lehetett egy normális embernek. Barna falak vettek körül, néhány festmény utánzat rajtuk. Kicsi ablakok mutatták meg nekünk a város apró részeit. A nappali részlegen volt egy régi tévé, előtte dohányzóasztal, ami után egy négy személyes dohos kanapé pihent. Ezek után lehetett belátást kapni a konyha részlegére. Besárgult hűtő, megroncsolt pult, csap, tűzhely, majd középen egy hat személyes étkező asztal pihent.

A társaság elnémult, ahogyan felfedeztek, majd köszöntek nekem, amit viszonoztam. Leültem egy székre, miután Harry fölállt, s elém tolt némi rántottát.
- Ha összetudunk gyűjteni némi pénzt kiengedik, és utána kezdődnek el a bíróságok! - mondta Liam feszülten. Elsőnek nem esett le, hogy miről is beszélnek pontosan, végül rájöttem, hogy arról, hogyan tudnák Zaynt kiszabadítani.
- Mennyi kell? - kérdeztem rá, mert gondoltam, ez a "munka" rám van hagyva, tudva, hogy gazdag vagyok. Válaszoltak a kérdésemre, ami picit lesokkolt, mert soknak találtam, de annyiban hagytam. A társalgás folytatódott, miután a kártyámra kértem a megadott pénz mennyiséget, és elindultam Nikoval a rendőrségre. Oda érve alig hitték el, hogy pont én akarom őt kihozni, de mivel a pénzösszeget megkapták, kötelességük volt teljesíteni a dolgokat, néhány papírmunka után. Az előtérben vártunk már lassan öt perce, mikor nyílt az ajtó, és Zayn sétált ki, kócosan, piszkosan, álmosan, lehajtott fejjel a makulátlan fehér épületben. Egy másik helyzetben rég az ölébe vetettem volna magam, de csak fölálltunk, és megvártuk, hogy mellénk érjen. Elsőnek Nikot ölelte meg, röviden, majd miután felém fordult, láttam, hogy Nicole elmosolyodva ott hagyott minket.
- Szia - suttogta rekedten, és végül arcát is alaposabban megtudtam nézni. Sok helyen lila-kék foltos volt, alsó ajka fölrepedt, és keletkezett egy apró vágás is az állán. Közelebb lépett hozzám, s lassan magához húzott a derekamnál fogva. Hagytam neki, miközben megérintettem borostás arcát.
- Szia - leheltem az ajkára, s szinte egyszerre közelebb hajoltunk egymáshoz, s megcsókoltuk egymást. 

A visszafele lévő út hosszú volt, és esemény mentes. Niko előre szaladt, mert Zayn súgott neki valamit. Én is menni akartam, de teste nem engedte, hogy folytassam utamat.
- Mit szeretnél? - kérdeztem rá, mert mentem volna tovább. Csak megnyalta sebzett ajkát, miközben halványan mosolygott.
- Légy a nőm - szinte kijelentette a szavakat, mire én lefagytam. Csak körül néztem, miközben magamra mutattam, hogy biztos hozzám beszél ilyen beszédstílusban. Akármennyire is megadnám  neki az örömöt, nem tudok szemet hunyni efelől, hogy csak ilyen simán "kérdezzen" rá a dolgokra.

__________________________________________________________

Sziasztok!

Csak annyit szeretnék így utólag, a rész után, hogy ezerszer is sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel. Magánügyi okok, és persze a lustaságom miatt is történt mindez. Másodszor pedig köszönöm nektek, hogy kitartotok mellettem, a történet, és a szereplők mellett is! Nem tudnám elégszer megköszönni nektek, szóval köszönöm ezt a sok (125) feliratkozót, oldalmegjelesítést (+44.000) , és a hozzászólásokat is! Ezután pedig tényleg próbálok sietni a következő résszel!

Kincső.xx