Four

Wendy Moon 

 

Talán sosem derül ki, ki mire gondol, s kiben hisz. Talán még az életnek a rendje és a sorsunk se. De néha kell a váratlan, amitől jobb útra térünk. Mikor olyan helyeket látunk, amit eddig sose mernénk nézni, s olyan emberekkel ismerkednénk meg, akikről rosszat feltételeztünk, s később kiderül mind az, ami hazugság. Hiszen mégiscsak ez az életrendje nem?

-Nem kellene már felébrednie? 

-De, de szerintem te sem bírnád ki a halálközeli élményedet... 

-Jó oké, de lassan már két napja, hogy mozdulatlan, és csak a mellkasa... khm.. mozog.

Próbáltam kinyitni a szemeim, de egyszerűen az erős fény, és a fájdalom nem engedte. A végtagjaim nem válaszoltak az utasításaimra. Úgy éreztem elvesztettem az irányítást a testem felett. Ahogyan szívtam be a levegőt testembe, úgy jött a szúrós érzés a tüdőmbe. Nem tudom, kik hangját hallottam, de az biztos, hogy férfiaké volt, s ismeretlen számomra. 

Torkom kaparni kezdett , orrom és szemem viszketni. Kezeim próbáltam mozgatni, s egy idő után sikerült is megvakarni orrom. A szemeimet már nem égette semmi erős fény, így mikor kinyitottam elsőnek csak a sötétséget láttam, s egy fehér fényt a messziségben. 'Meghaltam?'-gondolatom közepette húztam össze szemöldököm. Párat pislogtam, s a fény, csak egy olvasólámpa volt, ami az ágy mellett ült a polcon. Körül néztem, majd az ajtó mellett megtaláltam a kapcsolót, ami az egész szobára fényt bocsájt. Lehúztam az igen finom illatú takarót magamról, s csodálkozva figyeltem szakadt szoknyám, s a felsőmet. Cipő nem volt rajtam. Amint sikerült felállnom, kicsit megimbolyogtam és vissza estem az ágyra.

Megrázva a fejem, inkább hagytam a cselekedetet, s a homályos sötétben vártam, hogy hozzá szokjon a szemem. Alig pár pillanat múlva egy tengerkék falat pillantottam meg, s rajta poszterekkel, s néhány képpel. A franciaágy amin feküdtem, feketébe volt öltöztetve, kivéve a párnák, mik sötét éj kéken pompáztak. Ágy mellett a polcok voltak, s vele szemben egy íróasztal. Egy ruhásszekrény s mellette egy falitükör. Az ajtó az ágyra nézett jobb oldalról. Egy nagy ablak látszódott balra, ami egyenesen egy nagy kertre nézett -már amennyit innen láttam-.

Rápillantottam a csuklómon lévő órámra, amin egy kis karcolás emlékeztetett, hogy mi történt velem. 6:31. Kinézek az ablakon, s arcomon érzem a feltörekvő napnak első sugarait. Behunyom szemem mikor halk nyikorgást hallok a hátam mögött, ami azt jelentette, hogy valaki bejött a szobába. 

-Végre, hogy felkeltél...-hallottam meg egy eddig nem hallott női hangot. Hirtelen megfordultam, s csodálkozva figyeltem laza felszerelését. Egy szellős szürke trikót viselt s rövid, szinte a fenekét is látható farmert húzott magára. Barna haját lazán felkötötte, míg vakító zöld szemeit körülfestette fekete sminkkel. Elképedve vezettem bal karjára tekintetem, ami tele volt tetoválásokkal, majd a vállán át a jobb kezére futott tovább a tinta. -Ne nézz már így!-nevetett nőies hangján, majd felkapcsolta a villanyt. Hirtelen cselekedete miatt, reflex szerűen hunyorítottam, s próbáltam nem kiabálni, hogy mégis ki ő és miért vagyok itt. -Baszki, hogy nézel ki! Tiszta korom vagy!-kiáltott fel, s felém igyekezett, mire ösztönösen húzódtam hátrébb. Megállt, s mosolyra húzta száját. -Nicole vagyok! Nicole Soninclar, de csak Niko!-nyújtotta a kezét, amit szuggeráltam a szemeimmel.

-Wendy...-krákogva fogtam, s ráztam meg az övét. 'Nagyon furcsa személyiség ez a Nicole...'- gondoltam, miközben elengedtem, de ő csak fogta, s húzott ki az ajtón. 

-Azt mondták, ha felkelsz elsőnek egyél, aztán mosakodj! Még nincsenek itthon a többiek, szóval addig nyugalom van. Gyere!?-szökellt előttem, miközben a kezemet fogta, így néha-néha nekem is ezt kellett csinálnom, hogy nehogy orra bukjak. 

Köhögési rohamom szakított félbe a tojásrántotta evésemben, ami íztelen volt, de korgó, üres hasamnak pont megfelelt. A konyha nagyon természet ellenes volt számomra, főleg a tűzhely, s hogy nincs ki helyettük süssön, s főzzön. Annak ellenére, hogy a mogorva arcokhoz voltam hozzászokva, főleg mikor kicsi voltam, sokat pihentem a konyhában, s néztem ahogyan érzelem nélkül főznek s mindent csinálnak. Itt pedig Nicole mosolyogva, s dudorászva törte fel a tojásokat...

-És... Kikre gondoltál a 'többiek'nél?-kérdeztem óvatosan. S mikor felnéztem, még mindig mosolygott. Fura ez a lány... Vállat vont, s a fürdőszoba felé vezetett, de mikor a lépcső felénél jártunk ajtó nyitódás, lépdelések és csukódás zaja hallatszott. 

-Niko nem tudod, hogy  már fel...-jött a lépcsőhöz egy igen ismerős személy, akinek szinte hasonló szeme volt, mint a lánynak, aki csak mosolyogva lépkedett elé, átölelte tarkóját, s szenvedélyes csókban forrtak össze. Megköszörültem a torkom, jelzésként, de őket nem igazán zavarta. 

-Hello!-jött fel egy fekete hajú fiú, lehajtott fejjel, s mikor elém ért, egy fokkal lejjebb állt, de még így is magasabb volt nálam. A lélegzetem is elállt mikor belepillantottam mély barna szemeimbe.-Büdös vagy!-húzta féloldalas mosolyra arcát.