2014. január 11., szombat

Three

Wendy Moon


Talán én lettem paranoiás, talán én képzelődöm már ebben a magányban. Minden lehetséges. Főleg miután a legjobb barátaim Apámnak dolgoznak. Akik mindent tudnak rólam, akikben megbízom. Mégis, mikor előveszem a gitárom, úgy érzem nem vagyok egyedül. Mikor ők nincsenek velem, akkor jön a zene és kiment az útból, mely a sötétségbe húzza szürke életem. Néhány napja -mióta felkeltem éjjel- néha annyira kába tudok lenni, hogy Őt, a fekete idegent látom a szobám falánál állva, az ágyamon feküdve, miközben erősen szív a cigijéből, és Róla álmodozom, milyen lehet. Kedves, magányos, tisztalelkű vagy éppen ördögi.

A zeneszobához érve, körül néztem, s mikor nem láttam senkit, kinyitottam és az ajtó hangos nyikorgása sebesítette a fülemet, így inkább gyorsan ki majd becsuktam mögöttem. Kifújtam a levegőt, s a kezemben tartott üres lapokat a versenyzongora tetejére raktam. Leültem elé, felnyitottam, s végig szántam ujjaim billentyűzetein, úgy, hogy véletlenül se nyomódjanak le, s adjanak ki hangot. 

"Talán, mikor találni fogsz egy igaz szerelmet, érted én mire vágyok." -írtam le a lapra utolsó pár szavaim, majd újra lenyomtam a billentyűket. Sosem tudtam, miért mindig a szerelemről írok. Sosem értettem, mikor annyira meg vagyok nélküle, az én tökéletes világomban. Mindenem megvan, amit csak akarok!? Ha éppen azt szeretném, el is utazhatnék Indiába, vagy éppen az Antarktiszra, csak éppen minek tenném meg?

"Örökké veled leszek s nem a nagy világban egyedül, ahol csak a magány, ami vár ott."-s mikor mát a harmadik lap is betelt, elővettem a negyediket, s ami az eszembe jutott folytattam, majd pár órával később az utolsó sor jött. "S talán mi is együtt leszünk, mikor senki se állhat közénk, mert a szerelem nem egy kőhöz ragadott szó..."
-Tűz!-rontott be egy férfi akinek arca tele volt korommal, így abba hagytam a befejezetlen dalt, melyhez csak egy fél mondat kellett, mikor a férfi karon ragadott és száguldozott a folyosók között. -Jöjjön Kisasszony ki kell innen jutnunk!-húzott maga után, de valami visszahúzott, így kirántottam kezem szorítása alól s visszafutottam. A férfi kiáltozott utánam, próbált visszatartani, de amint rájött, milyen akaratos vagyok, motyogott valamit és elfutott. A szobához érve kirántottam az ajtott. Ám mikor bejutottam már a függöny kezdett égni.

-Mi a....?-üvöltöttem fel lesokkolva, de rögtön oda futottam a zongorához, s felkaptam a papírokat, a gitáromat -ami a tokjában pihent- majd a hátamra dobva kifele rohantam.

Pánik és köhögési roham került be testembe, mikor már vagy harmadszorra fordulok be egy kanyarban, de egyszerűen nem vagyok képes kiigazodni a helyen. Segítséget hívok, de nem jön senki sem. A lapokat még jobban szorítottam magamhoz, s reménykedtem, hogy idejében kijutok. Remény, mely a szemeimben égett, lassan hunyt ki, s helyébe még nagyobb félelem, s pánik uralkodott. A tűz lángja egyre közeledett felém, ahogyan futottam és futottam. Köhögések és a füst miatt látásom homályosult, és muszáj voltam megtámaszkodni  a térdemen. Fogtam a kottát, s gyorsan betuszkoltam a tokba, így teljesen szabadok lettek a kezeim.

-Apa!? Valaki! Kérem segítsen!?-üvöltöttem torkom szakadtából, mikor felzokogtam végső reményemben. Megláttam egy ajtót, melyre a 'vészkijárat' volt felfestve, így reménykedve oda futottam, s rángattam a régen fehér, most már füstös ajtót, de hiába. Zárva. A kilincset nem lehet elforgatni, mert csak egy gombkilincs, s úgy tűnik belülről nyitható.

Üvöltöttem, zokogtam, téptem, rúgtam és csaptam az ajtót, hátha feladja a harcot. Aztán idegességemben ököllel kezdtem verni, és még az sem érdekelt, hogy a bütykeimről leszakadt a bőr, és vér csurdogált könyökömig, míg a fájdalom felborzolta a hátamon is a szőrt.

Talán itt a vég?-kérdeztem magamtól, mikor már túlságosan is folyt rólam a víz és az ajtó, csak nyikorgott. Egy lépést hátráltam és kivételesen örültem, hogy ma nem magassarkút vettem, majd egy határozott üvöltéssel lábammal betörtem. Nyitott szemekkel figyeltem, ahogyan keletkezik egy lyuk, s reflex szerűen rakom be a kezem, és keresem a kilincset. Felkiáltva tapintottam ki, s rögtön lenyomtam. Az ajtó, kinyílt, én meg behódoltam rajta.

Körül néztem és a sírás vett hatalmába, mikor megláttam, hogy ez a konyha. Térdemre zuhantam, s arcomat kezeim közé vettem, s sikítottam. Sikítottam, mint még soha, és a düh félelemmel keveredett s zaklatottsággal. Sosem jutok ki. Itt és most megfogok halni. Úgy, hogy még sosem voltam szerelmes, hogy senki se ért hozzám sehogy, ölelések, csókok, szeretet nélkül. Egyedül. A kis életem láttam lelki szemeim előtt, majd nagy sötétség, vörös lángok és futó sötét alak. Lehunytam szemeim, s hagytam, hogy a földre ejtsem fejem, majd az eszméletemet is elveszítsem.

Talán ennyi volt az életemből. Talán így írta meg a sorsom, hogy ez lesz a vég. Vagy csak a kezdet, a halálhoz. Sosem lehet tudni. 

2 megjegyzés:

  1. ÁÁÁ!!! Imádom! Megnéztem tegnap a Trailert, és eltátottam a szám, mikor azt olvastam, hogy tűz lesz. És erre tessék, itt van! (Amugy a Trailer nagyon jó lett! *-*) Remélem az a "futó sötét alak" megfogja menteni Wendy-t! Milyen érdekes! Most megy a tv-ben egy elnökös film...! Najó! Nagyon várom a kövit! *-* :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik és köszönöm (:D) Hát majd kiderül.. és komolyan? aaaa... -valami- a Fehér ház ellen? vagy mi a címe annak a filmnek....? az megy? jó.. mindegy. Sietek.xx

      Törlés