2014. február 10., hétfő

Nine

Wendy Moon

 

'Már nem keresnek. Eddig sem kerestek, most sem fognak. Nem..nem számítottam nekik.'-mondta a hangom a fejemben, mikor valaki kikapcsolta a tévét, s szorosan mellém ült. Női parfüme igen erős volt, mégis gyöngéd. Könnybe lábadt tekintetemmel néztem rá, de csak teste körvonalát véltem felfedezni.

-Mindig van remény Wendy. -ölelt szorosan magához, mire eltört bennem a mécses. Fejemet nyaka hajlatába temettem, s zokogtam. 'Nem is kerestek. Nem érdeklik, hogy mi van velem. Eltűntem. Nem keresnek, feladták.'-mondogattam magamban, mert így gondoltam. -Add ki. -simogatta a hátam, így egyre nehezebben vettem levegőt, míg végül szemhéjaim elnehezedtek, s nyugodtan vesztem el az álmaimban, melyek talán könnyebbek, mint a valóság porszeme.

Morgolódva fordultam meg fekhelyemből, mire neki ütköztem valaminek. Nem foglalkoztam vele, gondoltam, biztos egy párna, így magamhoz húztam, s belefúrtam arcom. Halk kuncogás csípte meg fülem, miközben a 'párna' rázkódott. Kipattantak a szemeim, s rögtön fölültem.
-Te normális vagy? -rivalltam rá, miközben Zaynre pillantottam, aki nagyon is jól szórakozott rajtam. -Mi olyan vicces? -emeltem fel szemöldököm.
-Neked is jó reggelt. -biccentett fejével, még mindig mosolyogva, majd ő is felülve, lerakta lábait a földre, s nyújtózkodott.
-Már nem lesz..-morogtam, mire rám emelte tökéletes arcát, s szemöldökét felhúzta kérdően. -Hogy kerültem fel? -néztem szét a szobában, ami igazából Zaynné volt. -És te mióta vagy itt? Itt aludtál? És én? -sipítoztam, hiszen mégiscsak azt jelentené, hogy a magánszférámba került. Ahogyan én a tekintetével, úgy ő a kérdéseimmel se foglalkozott, hanem felállt, majd a szekrényéhez menvén, elővett néhány ruhadarabot, s elvonult a fürdőbe.

Üvölteni volt kedvem. Sikítani, tépni, dobálni, zúzni s törni. Ezek helyett, csak hátra dőltem, és semleges arccal a plafont bámultam. 'Hülye paraszt.'-mérgelődtem magamban, miközben kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Becsukva a szemeim, rögtön megbántam a tettem, mert egyből a tűz esett jelent meg lelki szemeim előtt. Ahogyan futok a folyosón, ahogyan sírok.

-Haza akarok menni. -suttogtam nyöszörögve, majd inkább az egyik párnába temettem arcom. 'Nem akarok itt lenni. Itt minden olyan bonyolult, és nehéz.' -gondoltam, mikor megéreztem egy hideg kezet a vállamon. -Hagyj.. -morogtam halkan, mégis reméltem, hogy hallja.
-Oké..- felelte, majd mikor meghallottam, ahogyan az ajtó becsapódik, felsóhajtottam. 'Hogyan kerültem én egyáltalán ilyen helyzetbe?'-kérdeztem magamtól, amire sehonnan se jött válasz.

-Khm... Adsz valami ruhát? -kérdeztem, mikor jött velem szembe Nicole. Ő csak mosolyogva bólintott, majd követtem a szobája felé. Kezeim közé dobott egy fehér miniszoknyát, s hozzá egy kék alapon, fekete madarakkal díszített trikót. Megvakartam a tarkóm, s erősen koncentráltam. Megköszörülve a torkom inkább csak leraktam az ágyra s mellé sétáltam. -Ha nem baj, választanék én.. -próbáltam mosolyogni, mire ő nevetve bólogatott. Sok kutatás után rátaláltam egy térdgatyára, s egy 'normálisnak' mondható fekete alapon fehér feliratos pólóra. Mikor léptem volna ki velük a szobából, megláttam egy hófehér sapkát az ágyon, így felvettem, s kérdőn néztem Nikora, aki csak bólintva kitessékelt.

-El akarok menni. -ültem le Zayn mellé, aki a szobájában kuksolt, egészen pontosan az ágya előtt ült a földön. A föld bámulásából csodálkozva pillantott felém.
-Gyere.-húzott fel, majd lerohant velem a lépcsőn, s a hátsó ajtóhoz vezetett, ami a nappali és a konyha közt állt. Kinyitotta, de előtte valami dobozt levett a konyhapultról.
-Nem így értettem.-ráztam meg lehajtott fejem nevetve. A kertben lévő két heverőszéket foglaltuk el, miközben Zayn a dobozból elővett egy cigaretta szálat, majd meggyújtva beleszívott, s kifújta.
-Hmm?-nyújtotta felém a dobozt, de rögtön nemlegesen ráztam meg fejem. 'Azért nehogy már azt higgye, hogy én fogok vele bagózni!?'-morfondíroztam magamban, majd inkább elfordítottam a fejem, s a nap felé tartva behunyt szemmel napoztam.

-Néha annyira elfutnék a rút valóságtól. Olyan életet élnék, mint te éltél. Veszély nélkül. Itt..annyira nyomasztó. Élj, hogy majd meghalj. S ha meghaltál, senkit se érdekel. Mert egy senki maradtál. Viszont! Izgalmak nélkül nem élet az élet!? Ördögi kör. -nevetett csukott szemekkel, miközben mesélt. Rápillantva elakadt a lélegzetem. A nap sugarai ahogyan rásütöttek, kihangsúlyozták arcéleit, s így borostájával, még férfiasabbnak tűnt.
-Miért, milyen a te világod?-egyáltalán nem vettem sértésnek, ahogyan leírta az életem, mert jogosnak találtam valamilyen szinten, s most túl fáradt voltam ahhoz, hogy vitába szálljak vele. De ez a kérdés nem hagyott nyugton.

Milyen is ő valójában?

4 megjegyzés: