2014. április 18., péntek

Nineteen

 

Wendy Moon


Remegő kezeimből kiesett a fegyver, s hangos visszhanggal ért a földre. Egyet léptem hátra, de megbotlottam, s elestem. Tágra nyílt pupillákkal néztem, ahogyan a vér egyre nagyobb helyet vesz igénybe, s terjeszkedik. A hányinger kerülgetett, mikor a távolból sziréna szót hallottam. Fel se fogtam, hogy mi történik körülöttem, mikor egy erős kar felemelt, miközben térdhajlatomba süllyesztette egyik kezét, míg a másikkal a hátamnál emelt, menyasszonyi pózban. Sietett a társával, miközben szorosan tartott magánál. 'Hogy voltam képest? Senki se érdemli meg a halált, akármilyen sötét is a lelke. Én egy..egy gyilkos vagyok!' -gondolataim a fejemben ezer felé széledtek, mikor egy éles kanyarral, elcsúsztam, s bevertem a fejemet az ablak szélébe.

- Aú! - jajdultam fel, s csak ekkor ért a tudatomig a jelen, így rögtön tudtam, hogy Zayn kapott fel, s mellettünk Harry sietett, miközben az én eldobott pisztolyomat hordozta. Beraktak a kocsiba, s orbitális gyorsasággal száguldoztunk, mikor az egyik kanyarban az ablaknak csapódtam. - Ennél feltűnőbben nem is lehetnétek! -üvöltöttem fájdalmasan, mikor a másik irányba kezdtem csúszni. - Egyszerűbb lenne, ha lassítanátok és beleolvadnátok a tömegbe! Nem kitűnni a sokaságból, hogy minden hülye FBI-os felfigyeljen rátok! -mire befejeztem a kioktatásomat, már normál sebességgel haladtunk, így vissza tudtam ülni a vezetőülés mögé, és betudtam kötni magam.

- Milyen segítőkész vagy ma.. - morogta Zayn, majd találkozott a tekintetünk, mikor hátra nézett az anyósülésről, s felcsillantak a szemei. Nem értettem örömének okát, de mikor nyitottam a számat, teljesen más kérdés szaladt ki.
- Mennyi ideig voltam kiütve? - mielőtt válaszolt volna, össze nézett Harryvel, aki csak megvonta a vállát.
- Úgy két napig kutattunk utánad, szóval három nap esett ki neked.. - vakarta meg a tarkóját idegesen. Idegölő percekig csak bámultam, s pislogni is elfelejtettem.
- Hogy mit mondtál? Azt hiszem félre értettem... Mintha három napot mondtál volna... nem órát akartál véletlen? - ráztam meg a fejem óvatosan, mert lüktetni kezdett. Becsuktam szemeim, s a lüktető helyre nyomtam ujjaim. Kifújtam a levegőt, s rögtön közbevágtam Zayn szavába, mikor bizonygatta, hogy tényleg három napot mondott, mikor elüvöltöttem magam: Állj!

Harry lefékezett, én pedig éppen kiléptem, mikor hátam meggörnyedt háttal adtam ki a dolgokat. Fehér folyadék jött ki belőlem, majd egy idő után már csak öklendeztem. A kocsival félre álltak, s Zayn sietősen jött felém, majd feltartotta a hajamat. Egy idő után kifáradva ballagtam a kocsihoz, s laposakat pislogtam. Hirtelen a szemeim előtt megláttam egy kék siklót az ölemben, s felakartam sikítani, ám hirtelen eltűnt.
- Mit adtak be nekem? - sipítottam be ijedten, hiszen akkor az volt három napja, és ilyen utóhatása nem lehet..
- Ha jól láttam a dobozokat, akkor LSD-t, de bármi lehet.. - sóhajtott fel fájdalmasan, majd aggódó tekintetével áldott meg. - Jól vagy babe?
- Nem. Vagyok. A bébid. -szűrtem ki halkan a fogaim közt, mikor jobban hasogatni kezdett a fejem. Halk kuncogást hallottam, mikor újra bőgni kezdett a kocsi.
- Tessék ez segít! - nyújtott felém egy dobozt, majd miután elvettem egy bontatlan fél üveges ásványvizet adott, s fáradt mosollyal az arcán fordult előre.

'Mégis mi ütött belém? Ez nem én vagyok! Mi van veled Wendy? Biztos, hogy ezt akarod? Hisz..nem ezt tanultad.' - a tükör előtt állva méregettem magam. Egy fehér pántos felső és hozzá egy piros rövid gatyát vettem fel, miután lezuhanyoztam, lemosva magamról a bűntudatot, a szomorúságot és minden egyéb negatív érzést. Éppen a hajamat szárítottam, mikor eszembe nyílalt egy ötlet; ha már itt vagyok és még fiatal..miért ne próbálhatnék ki mindent? Csak éppen engem nem erre tanítottak. Mégis most magamat kémlelve fel lettem tüzelve, s senki se állíthatott meg abban, hogy ne váltsak irányt a pokol felé.

- Figyelj Zayn.. - nyitottam be a szobába, ahol ő éppen az ágyán ült, s gépezett. Belépkedtem, miközben az ujjaimat tördeltem.
- Hm? - fel sem nézett a képernyőről, mikor oda értem mellé. Sóhajtottam egyet, majd magam mellé ejtettem a kezeimet.
- Arra gondoltam, hogy ha már itt vagyok, akkor kiélvezhetnénk ezt az időt.. mármint amíg nincsenek újabb problémák addig felhasználhatnánk az időt másra is.. Uhh vagyis. - dadogtam össze-vissza ami egyáltalán nem volt rám jellemző, hiszen mindig tudtam, hogy mit akarok, és legtöbbször mindig elértem a céljaimat. Most meg? Úgy állok itt, mint egy sánta őzgida, aki elakarja csábítani a vadon királyát, hogy megerőszakolja, majd elengedje.

Megráztam a fejem, s egy újabb sóhaj után ránéztem a körmöm bámulásából. Tekintete megbabonázott, de csak nyeltem egy nagyot és minden erőmet próbáltam összeszedni.
- Na még egyszer babe! - mosolygott féloldalasan el szerencsétlenkedésemen.
- Nem vagyok senki bébije még mindig és arra gondoltam, hogy este elmehetnénk bulizni. - hadartam el egy szuszra majd leültem az ágy szélére.
- Várj..mi? - röhögött föl hitetlenül, mire megvakartam a tarkóm kínomban. Letette a gépet, és felült mellém, majd csodálkozva figyelt.
- Yup. Tudod..buli, pia, csajok, ribancok, buzik, drogok, uhm..még mi is van ott? - ráncoltam a szemöldököm, s a padlót figyeltem.
- Pasik.. - köszörülte meg a torkát, miközben bujkáló mosolyával engem figyelt. Úgy nézett rám, mintha egy aranyos cserediák lennék, és ő a híres diák, aki szereti nézni az áldozatát, ahogy szenved az őserdőben, ami számukra az iskola. Bárcsak az lenne.. Pislogni se volt időm, mikor kezemnél fogva felhúzott, s izgatottan sétált végig a folyosón, majd egyenesen le a lépcsőn, s megállított mikor a nappaliban lévő gerlékhez csapódtunk. Elé állított, majd a két kezét vállamra rakta, s közben masszírozta alig láthatóan.

- Ez a csajszi buliba akar menni, szóval megyünk tuc-tucolni. - kezdte el újságolni, mire próbáltam ellépkedni, de erős kezeivel visszatartott. Paprikavörös arcomat próbáltam leplezni, de akárhogy próbáltam, így is kinevettek, majd helyeslően bólogattak, mikor azt is megvitatták, milyen jó fej lettem és,  hogy rossz hatással vannak rám, amivel egyértelműen egyetértettem.

Nikótól kértem kölcsön ruhát, de reménykedtem, hogy szolidra veszi magát, nem pedig egy fekete fenék alá érő, bőrre simuló ruhát ad, aminek ugyan  hosszú ujja volt, de a mellfelsőrészétől kezdve csipkeanyag tapadt a bőrömre. Nyögdécselve húzogattam a végét lefele, miközben a vörös telitalpú, magassarkúmat húztam lábamra. A hajam két külső oldalán befontam két tincset, majd hátracsatoltam. Szememet füstös fekete szemfestékkel díszítettem,  miközben számon vérvörös rúzsom éktelenkedett.

Lesétálva a lépcsőn elsőnek Nikót láttam meg egy világoskék koktél ruhában, mely csupán feneke aljáig ért le és pánt nélküli volt. Hozzá egy fehér tornacipőt vett, s haját laza kontyba kötötte, hogy elől néhány tincs kilógjon. Sminkje egyszerű volt: pin-up sminkhez hasonlóan, csak kihúzta a szemét, és a szája piroskásan villogott száján. Harry mellette egy szoros farmerben állt, és egy fehér pólóban, miközben lábán még mindig szeretett vászoncsizmája ékesítette kinézetét. Mögöttük Zayn állt velem háttal állva, de így is egy fekete farmer volt és hozzá egy kék ing, amely könyökéig volt feltűrve, s neki is a lábán a bakancsa várakozott.

- Mehetünk.. - suttogtam, s minden szempár rám terelődött. Háromból kettőnek csak egy mosolygós bólintás volt a reakciója, de Zayn még itt is kivétel volt, mikor felém fordult, s csodálkozását azzal fedte, hogy lábát elindította a helyzetemhez.
- Mielőtt elindulnánk, beszélnünk kell négyszemközt! - tudósította mindenkivel, s Harryék rögtön kivonultak. - Vannak szabályok míg oda leszünk!

12 megjegyzés:

  1. Juj :DD Nagyon jó lett alig várom a bulit :3 :)) Nagyon ügyi vagy hozd gyorsan a részt <333 xx.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo gyorsan kövit:))))

    VálaszTörlés
  3. Ahw imádom nagyon jól írsz! Siess a kövivel!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ésésésésés!
    Nem írok ide, vagy de. Mi? Határozott vagyok!:'D
    Gyorsan hozd a következőt, mert TUDOM,hogy tudod amit én tudok!
    Niko puszi a pofidra.xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. What? És határozott vagy babe, de nagyon!:D
      Sietek, mert nem tudom, mint tudok, hogy tudod..
      Kincsőőőőő a hercegnő.xx

      Törlés
  5. Nagyon jó lett.Buliiii yeeee.Na jó ez a blog bulis hatással van rám xd Az a lényeg hogy rohadt jó lett!!Így tovább. Xox

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD Milyen bulis vagy ma! Örülök, hogy tetszik és köszönöm!.xx

      Törlés
  6. Szia! Van nálam egy meglepi számodra! :) Kukkants be hozzám: http://loryfantasy1dzm.blogspot.hu/

    Pussz, Lüssz :)

    VálaszTörlés