2014. május 8., csütörtök

Twenty-one


Wendy Moon


Némaságra intettem Zaynt, és fel-le jártam a szobában. A feszültség tetőfokán már ott voltam, hogy a földre csapom a kagylót, de ha megtenném, lehet nem tudnék beszélni apámmal. Csöng. A lélegzetem is elállt, mikor valaki felvette, s hallottam szuszogását.
- Apa? Apa! Hahó! - zokogtam fel megkönnyebbülten, s találkozott zaklatott tekintetem Zayn megdöbbent, majd dühös arckifejezésével, de most nem érdekelt. - Apa! Mondj valamit! Én vagyok az Wendy! - próbáltam halkan beszélni, de remegő hangom hangosabb volt a kelleténél. 
- Itt az FBI. Ön Albert Oliver Moon lánya? Hol tartózkodik jelenleg? Jól van? - hangom elhalt, mikor nem édesapám hangját hallottam meg, hanem egy idegen férfiét. A telefon a földön landolt, mikor Zayn kivette a készüléket, majd kinyomta. 'Miért nem apám vette fel?'

Csak bámultam a készüléket könnyes szemekkel, és nem értettem már semmit sem. Nem hallottam már Zayn üvöltését, hogy mit képzelek magamról, nem figyeltem arra sem, hogy nyílik az ajtó. Egyszerűen nem voltam rájuk hajlandó! Miért kellene itt maradnom, csak azért, mert ők azt mondják? Mégis kik ők hozzám képest? Banditák, gyilkosok, tolvajok? És én ki vagyok már? Az egyik legbefolyásosabb férfinak a leánya, aki embert ölt, csak, mert elborult az agya! És még végig se gondoltam az egészet! Talán két vagy három hete lehetek itt, de így is megváltoztam.  Visszavágyom a régi, unalmas életembe, ahol rengeteg konferencián kellett ülnöm, csak, hogy apám megnyugodjon, hogy biztonságban vagyok. És én akkor mindig zsörtölődtem, hogy mégis ki rabolna el!? Erről ennyit...

A bámulásból ajtócsapódásra ébredtem fel, s ahogy körül néztem nem volt senki. Az ablakhoz sétáltam és figyeltem a boldog embereket, akik elsétáltak a ház előtt, vagy akik csak elsiettek. Nekik mennyivel könnyebb az életük, mint nekem! Nincsenek olyan problémáik, mint nekem.. mégis úgy érzem, én nem tudnék úgy élni, mint ők. Leültem az ágyra, majd a hátamra fekve a plafont figyeltem. Ha nem apám vette fel a telefont..akkor mi lehet vele? És miért az FBI-nál van a készülék? Annyi kérdés, és senki se akar rá válaszolni. Nekem kell utána járnom, és csak úgy tudok, ha elmegyek a kapitányságra! Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam, és nem érdekelt, hogy hajnali kettő van. A fürdőben rendbe szedtem magam, az alvadt vért lemostam, ahogyan a sminket is, majd a ruhát átváltottam egy fekete csőszárúra és egy kék blézerre, amire egy farmerkabátot húztam. A hajam tetejét felkötöttem, így nem lógott a szemembe, majd a fehér tornacipőm után kilestem az ajtón. Egy lelket se vettem észre, így kilopóztam, s az ajtót magam után halkan bezártam. 

A feszültség egyre jobban nőtt bennem, s hiába próbáltam szájon lélegezni, féltem, hogy a hangos szívdobbanásaimat bármikor meghallhatják. Elhaladtam Nicole szobája mellett, s végre eljutottam a lépcsőhöz is. Behunyt szemmel léptem egyet lejjebb és örültem, hogy nem reccsent meg. Láttam fel-fel villanó fényeket a falakon, s azt hittem ott ájulok el, mikor a hangok is eljutottak hozzám. Zayn és Louis tévéztek, s reméltem, hogy eléggé eltudnak bambulni ahhoz, hogy ne vegyenek észre, így lazán sétálni kezdtem, mintha a konyhába igyekeznék, majd mikor az előszobába keveredtem, kiengedtem a bent maradt levegőt, majd gyorsan kisomfordáltam az utcára és futni kezdtem.

A lámpák megvilágítottak a kihalt utcán, mikor elszaladtam alattuk, s párszor megbotlottam a saját lábamban, vagy csak egy kőben. A bokám kibicsaklott, de nem érdekelt, csak az, hogy megtudjam az igazságot. És féltem, hogy mikor valaki belép a szobámba, és meglátja az üres helyet, utánam fog szaladni. Ahogyan elönti a düh, a feszültség testét, ahogyan elfeketéllik szembogara, izmai megfeszülnek, erei kidagadnak.. nem akarom, hogy bárki is megtaláljon! Egy újabb szökési tervem született, amit nem szökésnek szántam, de ha egyszer el se engednének, mit csináljak? Nekem kell győznöm. Miért hagynám, hogy olyan emberek, mint Zayn, legyőzzön? Én soha nem veszítek! Soha! 

Fogalmam se volt, hogy mik merre vannak, csupán az ösztön hajtott, s örültem, mikor megláttam a "rendőrség" felíratott egy táblánál. A szemem kiszáradt a nyári szellő erős lökéseitől, s mikor felrántottam a kapitányság ajtaját, eleredt az eső. Zaklatottan sétafikáltam a recepció mögött ülő hölgyre, akinek szőke haja tarkójához volt igazítva, s egy hajszálat se engedett előre hullai. Zöld szemei picit emlékeztettek Harryre, de rögtön kizártam őket a fejemből. 
- Miben segíthetek hölgyem? - hangja mély és öblös volt, furcsán nőies. Megköszörültem a torkom, hogy mégis hogyan fogjak bele..
- Wendy Oliver Moon vagyok! - mutatkoztam be, s reménykedtem, hogy innentől átveszi a szót, és segít nekem. Pupillái megnőttek, s végig mért szemével.
- Kérem.. segítsen! - prüszköltem ki a szavakat, s mint ha filmben lettem volna, mennydörgött az éjszaka, s a fény mindent beborított. Nem néztem hátra, mert féltem, hogy valaki utol ért. A nő hátra nézett, majd rám, s felállva eltűnt a látókörömből. Hátrasandítottam, de nem láttam senkit, így egy picit lenyugodtam. 
- Erre! - valaki a kezét vállamra rakta, s azt hittem, majd' meghalok, de mikor lenéztem, láttam a kis termetű nőt. Alig érhetett a vállamig, s kék nadrágkosztümöt viselt. Egy fehér folyosón vezetett végig, majd kérte, hogy foglaljak helyet, egy szürke falú kis szobában, amelynek egyik falán egy hatalmas tükör volt. 'Most kihallgatnak?' Néztem a tükröt, s rögtön rájöttem, hogy a másik oldalon szoktak állni az emberek és figyelnek. De miért hozott ide? 

- Jó napot! Én James Fenroy vagyok, rendőrfőnök. Ügye tegezhetlek? - ült le elém egy harmincas éveiben járó férfi, akinek fekete haja hátra volt nyalva. Fekete öltönyt viselt, mégis a szeme fogott meg, s annak színe. Kék írisze volt aranypettyekkel, s szembogara körül fehér csík körözött. 'Nagyon ijesztő!' Csak bólintottam válaszul, s ő mosolyogva figyelte, ahogyan belép egy idegen ismerős a helységbe. Kék farmerkabátot viselt alatta fehér inggel, s ugyanolyan farmergatyát hordott, barna bakanccsal. Barna szeme a földet pásztázta, s barna haja félig az ég felé állt, de a vége lefelé konyult. Kerestem az emlékezetemben a borostás arcát, s rögtön az edzőterem jutott eszembe és a neve.
- Liam? - suttogtam, s hangomra felkapta tekintetét. Szemei alatt ott éktelenkedtek a fekete karikák, amik arra sugalltak, hogy már egy jó ideje kávén él, és nem alszik.
- Ismeritek egymást? Honnan? - szólal fel a "főnök", s Liam rezzenéstelen arccal leül mellé, s keresztbe teszi mellkasa előtt a karját. Szótlanul nézzük egymást, végül sóhajt egyet.
- Múltkor sétálni volt egy testőrével, és én véletlen leöntöttem kávéval. - ránt vállat, s én a számat egy vonallá szorítottam. 'Miért hazudik?'
- Rendben. Akkor.. Wendy kérlek elmondanád, hogy miért jöttél ide? Hogy mi történt veled? - tért a lényegre James felügyelő, s én picit megráztam a fejem, a hirtelen fordulattól.

Elmeséltem az én szemszögemből a tűzesetet, ahogyan az egyik dolgozó próbált segíteni, ahogyan a konyhába értem, ahogyan elájultam. Elmondtam, hogy Zaynéknél aludtam, s hogy segítettek. Néhány dolgot kihagytam, miszerint "fogságban" tartottak, s megöltem egy embert. Valamiért nem akartam Zaynt és a többieket rács mögé juttatni, s ebben Liam kérő és csalódott tekintete is segített. A mesémet egy szóval se zavarták meg, végig hallgatták, majd a férfi csak megköszönte, majd kivonult a helységből, én pedig Liammel maradtam kettesben.
- Miért vagy itt igazából? - Liam hangja feszült volt, s csöndes. Előre hajolt, s összekulcsolta a fém asztalon kezét.
- Válaszokat akarok! - suttogtam magabiztosan, s mikor nyitotta száját, visszajött a férfi. Közömbösen figyelt minket.
- Kérem! Eltudná mondani a címet, hogy hol tartózkodik Nicole  Soninclar, Harry Styles és Zayn Malik? - megfagytam a helyemen. Nem akartam őket idehozatni. Én ezt nem akartam, de még azt se tudtam, hogy hol laknak! Liam összeszűkített szemekkel figyelt engem, s várta a válaszom, miközben éreztem, ahogyan megfeszülnek izmai. Éreztem, hogy innen már nem jövök ki jól.
- Nem tudom.. valahol a belvárosban. Panel féleségben.. - dadogom, mint egy öt éves, s szégyenemben elakartam süllyedni. 'Miért árultam el őket?'

12 megjegyzés:

  1. Jézus most olvastam el és nagyon bejött... nem a részt az egész blogot egy huzamra mert csodálatos! Úr isten Zayn!!!!!! Kérlek menjen vissza és legyen együtt Zayn-el! :)))))Nagyon nagyon siess a kövivel lécci♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm neked, hogy így gondolod! Hát.. oda kell pöckölni:DDD
      Sietek.xx

      Törlés
  2. Egyet értek az előttem szólóval. Èn is most találtam meg a blogodat, és szinte addig nem lehetett velem kommunikálni míg el nem olvastam:D Nagyon tetszik maga az alaptörténet, kiváncsi vagyok, hogy mi lesz végül Wendy és Zayn között (remélem összejönnek:d) és hogy ki az a rejtélyes tesó:D van tippem:d de majd meglátjuk:d Nagyon jó lett, várom a kövit!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan hálás vagyok, hogy így gondolod, és még hozzá is szólsz!:) Szóval köszönöm, és amúgy az ötleteket is leírhatod, szívesen olvasom..:D
      Sietek.xx

      Törlés
  3. Nagyon jó lett!!! Siess nagyon a kövivel!!!

    VálaszTörlés
  4. Sziaa imádom a blogod.*---- csak gratulálni tudok, hogy ilyen remekül írsz és mert ennyire tehetséges vagy.:) Siess a következővel..:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, Köszönöm és hát.. köszönöm!:DD
      Sietek.xx

      Törlés
  5. Huh....nagyon jó!!!!! Most olvastam el az egészet és szerintem ezt könyvben is kiadhatnák!!:)) Már egy csomó barátomnak mutattam és mindenki azt mondja h nagyon jó:)) Siess a kövivel!!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira hálás vagyok a szavaidért, és uhm.. könyv?:D Majd egyszer..:) És phu te, komoly? Azta! Annyira köszönöm a kedves és biztató szavaidat!
      Sietek.xx

      Törlés
  6. Azt a kecskeszaporítók egyesületének az Úr Istenit! Hát, jó hogy nem kiadja, hogy hol lakunk! Levágom a haját, és ez a hála? Szééép.
    Niko.x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Méh áldjon meg kedves Nikom! Mégis, mit tegyen, ha bepánikol az ember? HAH? Szerintem.. megérted, hogy nem reagálok semmit se, a hajasra..:D
      .xx

      Törlés