2014. május 26., hétfő

Twenty-two

 


Wendy Moon


A mellkasomat nehéznek éreztem, főleg mikor levegőt akartam venni. A torkomban pedig gombóc keletkezett.
- Mit tettem? - suttogtam magam elé bámulva még mindig az asztalt figyelve. Mindent elfelejtve temettem az arcom a tenyerembe. 'De ügye ennyivel nem találják meg őket?'
- Hát most szépen elmondtad, hol laknak.. - dörmögte egy idegen ismerős velem szemben, mire ráemeltem tekintetem. Fogalmam sincs, hogy ezek után mi fog történni, vagy mit kellene csinálnom. Csak ösztönösen cselekedtem, s idáig tartott az adrenalin a testemben. Zaklatottságomban, s kimerültségemben nem tudtam normálisan levegőt venni.

- Mi lesz most? - hangom fájdalmas és bűntudatos volt. Liam csak nézett kemény arckifejezéssel, de miután kétségbeesett arcomat meglátta ellágyult tekintete. Sokat gondolkodott a válaszon, miközben grimaszolt.
- Az lesz, hogy mivel rád találtak, így nagy valószínű, hogy vissza visznek Amerikába és a srácokat börtönbe zárják ember rablás gyanújával.. és reméljük csak e miatt.. Mondjuk mindent megteszek, hogy tényleg csak e miatt kerüljenek zárdába.. - sóhajtott fájdalmasan. - Plusz, apámat is le kell tartóztatni, mert rájöttek, hogy ki ő. Komolyan azt hittem, hogy ma már szarabb nem jöhet, de erre te is megjelensz. Kibaszott jó. - zsörtölődött tovább, miközben a halántékát dörzsölgette az asztalra támaszkodva könyökével.
- Mi? Mert ki az apád? - kétségbeesésem mellé csodálkozás is csatlakozott, ahogyan hallgattam a hangját. Csak tágra nyílt szemekkel nézett szemeim közé, s mintha próbált volna valamit kitalálni, de végül sóhajtott.

- Az apám a londoni maffiának a vezetője. És ők akarják a halálodat, és eddig biztonságban is voltál, de most... - rázta meg a fejét - Erről senkinek se beszélhetsz, különben engem kinyírnak és kitagadnak. Így is nehéz volt elérni, hogy befogadjanak és megbízzanak bennem! - könyörtelenül beleütött az asztalba, de észhez tért elsötétült szemeivel, s felállva könyökömnél engem is felhúzott, s kilökte az ajtót, amin kimentünk. Megakartam kérdezni, hogy hova megyünk, hogy miért segít, hogy miért fontos az neki, amit mondott. És miért pont az én vérem? Végül egy folyosón leültetett  egy székben, s megparancsolta, hogy maradjak itt, és várjam meg. Valahogy nem volt kedvem futni, főleg nem egy kapitányságon, így vártam amíg be ment egy szobába, s az üvöltő csönd rám nyomódott. Talán ha kellett várnom tíz idegölő percet, mire halvány mosollyal az arcán kijött, majd rám pillantott, felsegített állni, de most nem fogta meg a kezem, csupán mellettem sétált a kijárat felé.
- Hova megyünk? - kérdeztem, ahogyan egy fekete terepjáróhoz értünk. Nem akartam beszállni egy olyan ember mellé, akinek az apja maga a "maffiapapa" és közben Zaynéknek segít. Milyen ember ez, miközben egy rendőrségen dolgozik?

Liam csak rám pillantott, majd szét nézett, s közelebb lépve szinte feltépte a kocsi anyósülésénél lévő ajtót, s belökött. Szerencsére nem vertem be magam, de kezdtem félni a helyzettől. Mégis mi vagyok én, hogy csak így ide-oda löknek és dobnak?
Próbáltam magam kirántani a fogásából, de egyszerűen nem ment. Fáradt is voltam, s nem mertem már visszamenni Zaynékhez. Hagytam magam, hogy bezárja az ajtót, s ő átrontott a sofőrülésre, majd beindította a gázt, s ahogyan fény került az útra, elindultunk.

Sokáig figyeltem a némaságba burkolt eget, s rajta a rengeteg csillagot, mikor meguntam a tétlen tudatlanságot.
- Hova viszel? - fortyantam fel, de ásításban tört ki. Liam csak mosolyogva figyelte az utat tovább, de nem nézett rám. Hirtelen kedély változása szigort vett fel, s arcmimikája ráncokban tört ki.
- Hozzám.

Teljesen kiakadtam, mégis mire reagálhattam volna, az agyam kikapcsolt, s szemhéjaim lassan, hosszakat pislogva feladták a munkájukat, így elaludtam.

Pislogtam párat, mire felfogtam, hogy nem a megszokott sötét színek fogadtak, hanem egy csupasz fehér fal. Márvány-barna színű francia ágy volt alattam, s ugyan az a ruha csúszkált rajtam, kivéve a cipőm, mivel sehol se találtam. Minden klasszikus volt, és személyiség nélküli, mint apám hálószobája. Sokáig figyeltem mindent körülöttem, nem akartam kiszállni az ágyból, de miután megmozdultam, megéreztem hólyagom kényelmetlenségét, így elkezdtem keresni az illemhelyet.

Lassan már toporzékolva jártam körbe-körbe a szobában lévő ajtók közt, de csak gardróbot, egy üres szobát találtam, és mellé egy folyosóra vezető ajtót, amit csak fontolóra vettem, de nem akartam kimenni. Egészen eddig a percig, mert éreztem, hogy lassan már nem fogom bírni. Kirontottam egy fehér falú, csempézett folyosóra, s reflex szerűen nyitottam be minden ajtóba, míg végül rá nem találtam a toalettre.

- Ennél hangosabb nem is lehetnél te lány! - hallom meg Liam hangját, ahogyan felfedező sétámban rám talált, amint éppen bevertem a sípcsontom egy szekrényben. - Amúgy van rántotta, egyél! - mutatott jobbra, majd elindult, s én követtem. Leültem egy bárszékre, mivel étkezőasztalt nem láttam, csupán a gránitból épített bárpultot, s előtte lévő konyha készletet. Elém rakott egy tányérral az ételből, s én falatozni kezdtem.

- Hol vagyunk? És most mi lesz? Megtalálták őket? Most mi van?  Ez isteni.. - mormoltam tele szájjal, s inkább örültem, hogy nem látom magam, hogy mivé lettem. Csak feltette a kezét védekezés ként, majd leült mellém, s figyelte, ahogyan élvezettem falom az egyszerű reggelit.
- Mint már mondtam, nálam vagyunk, nem tudom, hogy mi lesz most, és nem találták meg őket, mert csak annyi derült ki, hogy melyik kerület. És sok olyan ház van! - kacsintott -  És mire hozzájuk érnének, már nem lesznek ott. És nem tudom értelmezni a mi van kérdésed, plusz köszönöm!
- Hogy érted, hogy már nem lesznek ott? - kérdeztem, hiszen vagy túl korán volt még ehhez nekem, vagy csak egyre ostobább leszek.

- Úgy, hogy olyan két óra, és itt lesznek. Addig is, rengeteg dolog van, amit meg kell beszélnünk! Például, hogy nem tudod, hogy ki az apám, se azt, hogy tudod, ki a maffia vezére! - lénye tárgyilagos lett, s igazán most éreztem, hogy egy kihallgatáson vagyok.  Csak bólogattam, de cselekedetem igazából leplezte a szökési terveimet. Nem fogok Zaynnel találkozni! Ezek után már soha. Úgy is visszafogok kerülni Amerikába, ő börtönbe kerül, s elfelejtjük egymást..ügye?

8 megjegyzés:

  1. Kincsőőőőőő áááááááááááá végreeee!!!!!! már nagyon vártam a részt szupi lett!!!!!! Szegény Wendy!Í!!! alig várom a kövi részt!!! Siesssss!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik és megpróbálok sietni!.xx

      Törlés
  2. 3 szó....Oh My Gosh......ezalegperfektebb blog amit valaha olvastam...pedig elég sokat olvasok.:DD szóval imádom.:33♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát... köszönöm, hogy így gondolod, büszkévé tesz!:D .xx

      Törlés
  3. Nagyon rég voltál... :(
    Végre új rész! :D
    Gyorsan hozd aztán! :D
    Csenge xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, tudom, csak éppen sok még a tanulni valóm..:)
      Sietek.xx

      Törlés
  4. Babe. Krumpli. Kecske. Kinek, mi.
    Nincs kedved már egy új részt hozni?c: Tudom, hogy tanulsz, de na.:c Annyira szeretem ezt a blogodat IS! Elvonási tüneteim vannak, 12 napja (!!) nem volt új rész te zsiráf.:c
    Niko.xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Niko. Kincső vagyok..
      Bocsánat, és aki ezt olvassa -rajtad kívül Niko- , akkor bocsánatot kérek, mivel kések a résszel, mert tanultam..:)
      És ne legyenek elvonási tüneteid Babe! Nem éri meg! :)
      Treasure.xx

      Törlés